Anno

2024.09.15. 14:00

Vannak-e még kulcsos gyerekek?

Fontos problémára hívta fel a figyelmet 50 évvel ezelőtt az Észak-Magyarország újságírója.

Tanteremben. Ki várj majd őket haza?

Forrás: shutterstock

Fotó: Ground Picture

Hallgatózott a villamoson, árulta el az Észak-Magyarország újságírója cikkének bevezetőjében 1974. szeptember 15-én, azaz ötven évvel ezelőtt. A kihallgatott párbeszéd így hangzott:

— Kulcsot akasztok a gyerek nyakába, és két óra körül szinte reszketek a munkahelyemen, hogy elzárja-e a gázt, amikor megmelegíti az ebédet... És a szomszédokat se kérhetem meg, hogy nézzenek néha rá, mert azok is dolgoznak . .. 

.— Hányadikos? 

— Hatodikba jár már .. De azért még kicsik ezek a gyerekek... 

"A villamosban ellesett párbeszéd főszereplőit elég sokáig hallgattam még. Az anyuka beszélgető partnere hol megértően bólogatott, hol csodálkozva ingatta a fejét. Szóval: nap közben igen sok iskolás felügyelet nélkül van a bérházak környékén, a lakásokban. Felügyelet nélkül, mert az általános iskolásoknak még mindig csak egy részét tudják felvenni a napközikbe" - világított rá a problémára a lap. 

Sok gyereknek nem jutott napközi

A 70-es években ugyanis olyan sok gyerek volt Miskolcon, hogy a legtöbb iskola két műszakban, délelőtt-délután járt, mert másképp nem tudták a tanórákat megoldani.

 Egyik héten délelőtt volt tanítás, utána napközi, a másik héten fordítva, a napközi és az ebéd után kezdődött az iskola. Fél 6-ig, fél 7-ig tartottak az órák. A cikk szerint előfordult, hogy valakinek napközi sem jutott, nem volt hely. "Borsodban és Miskolcon 1973-ban, azaz a cikk megjelenését megelőző évben a 93 681 általános iskolásból mindössze 16 109 járt napközibe. Több mint 2580 felvételi kérelmet vissza kellett utasítani". Az újságíró megjegyezte, a visszautasított gyerekek nagy része felső tagozatos. Szerinte az a jó, hogy a kisebbeknek még jutott napközi, a nagyobbak már önállóbbak, és jobban bírják a "kulcsos létet".
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában