2024.09.14. 10:30
Halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők töltődtek a Szent István-barlangban
Szeptember 12-én megtelt a nemrég újranyitott lillafüredi Szent István-Barlang Fekete-terme. Több, mint harminc szülő és gyermek érkezett a Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány programjára, amit a halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára szervezett. Meseterápiával a Fekete-teremben, kézműves foglalkozással a szabadban töltődhettek, hogy könnyebben vegyék a hétköznapok küzdelmeit.
A barlang bejáratánál
Forrás: Mentor Doktor alapítvány Facebook-oldala
Fotó: FB
A legfrissebb népszámlálási adatok alapján a 24 év alatti, sérült gyereket nevelők csupán 36 százaléka dolgozik. Sokszor nem tud dolgozni a szülő, ha a gyerek folyamatos gondoskodásra szorul, ráadásul könnyen magára maradhat a bajban. Megterhelő a helyzetük, különösen, ha halmozottan sérült, több fogyatékossággal élő gyermekről kell gondoskodniuk.
A fentiek miatt gondolta úgy a Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány, hogy szervez egy feltöltő kikapcsolódást azoknak, akikről a társadalom nagy része nem is tudja, milyen emberfeletti munkát végeznek nap mint nap.
Újra a gyógyítás szolgálatában
A rendezvény a Bükki Nemzeti Park lillafüredi Szent István-barlangja, illetve az Erdővarázs Panzió adott otthont. Polgár Anasztázia, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság lillafüredi barlangjainak vezetője bemutatta a Fekete-terem különleges adottságait, amely az elmúlt években kihasználatlan volt, néhány hete azonban újranyitott.
A barlang egész területén jótékony hatású a levegő. A Fekete-terem azonban a barlang legvégén található, ahová a legkevésbé tud szennyeződés bejutni. Korábban két miskolci kórházzal együttműködve, szervezett csoportokban érkeztek a betegek a barlangterápiára. A Covid-19 járvány óta a barlang kihasználatlan volt, de idén nyáron a Fekete-terem megnyitotta kapuit azok előtt a gyógyulni vágyók előtt, akik önszántukból jönnek a légzési nehézségeikkel
– fogalmazott Polgár Anasztázia, aki örömmel fogadta, hogy a Mentor Doktor Alapítványnak köszönhetően a terem újra a gyógyítás szolgálatába állt és ilyen események helyszíne lehet.
Nem átmeneti állapot, hanem a mindennapi küzdelem
Orvosként sok-sok betegtörténettel találkozom, olyan élethelyzetekkel, amelyek akár egyik pillanatról a másikra változtatják meg emberek, családok életét. Mind inkább szembesülök azzal, hogy a betegeimet egész emberként kell látnom, nemcsak a szívüket, az érrendszerüket érinti a betegség, hanem kihat a lelkükre, egész életükre. És akkor látom ezeket a családokat, akiknek nem egy átmeneti állapot, hanem a mindennapjaik része az ápolás, gondozás és meg kell, hogy mondjam, minden tiszteletem az övék. Ezt érzem, amikor megismerem a történeteiket, látom a küzdelmüket
– mondta el a rendezvényen dr. Gellér László kardiológus professzor, a Városmajori Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője, a Magyar Kardiológiai Társaság leendő elnöke, a Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány alapítója.
A csütörtöki eseménnyel kapcsolatban hozzátette:
Éppen ezért örülök az ilyen kezdeményezésnek, ami egy olyan lehetőség, ami feltöltődést ad és segít a mindennapi küzdelmek folytatásában, azt könnyebbé teszi. Ehhez az alapítványunk által működtetett Fekete-terem kiváló helyszín, a mostanra szervezett meseterápia pedig azt gondolom, hogy nagy lelki muníciót ad majd.
Embert próbáló élet
A közösségünk húsz éve egy összetartó csapat, számíthatunk egymásra mindenben és mindenkor. Olyan szülőket fogunk össze, akik sérült gyermeket nevelnek, nem adták be intézetbe, nem mondtak le róla, vállalták azt a sokszor embert próbáló életet, ami bizony ezzel jár. Leginkább feltöltődésre, kikapcsolódásra lenne szükségük, a sérült gyermeket egyedül nevelő szülők közül a legtöbben az anyagi nehézségek mellett a jövőtől való szorongásra panaszkodnak, félnek, hogy mi lesz a gyermekükkel, ha már nem tudnak róla gondoskodni. Sokan említik a magányt és az elszigetelődést is, ezért jó a mi közösségünk
- fogalmazott Domán Tibor, a Halmozottan Sérültek Heves Vármegyei Szülőközösségének vezetője.
Erőt adnak a nehéz helyzetben
Egy betegséggel való szembesülni mindig egy új feladat az életünkben. Legyen az egy átmeneti állapot, vagy krónikus helyzet, fontos, hogy legyenek megküzdési eszközeink. A Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány épp ebben szeretne segítséget nyújtani. Olyan utakat, programokat, lehetőségeket adni, amelyekkel mi magunk tehetünk azért, hogy az életünk így is a legteljesebb lehessen
– beszélt az esemény céljáról Török Giselle, az alapítvány elnöke.
A szülők, akik ma itt vannak, minden nap együtt élnek a betegséggel, gondozzák, ápolják a számukra legfontosabb embert, a gyermeküket. Minden energiájukra, kreativitásukra szükségük van ehhez, amit nem csak csodálhatunk, de tanulhatunk is tőlük. Mi alapítványként, emberként annyit adhatunk, hogy segítünk abban, hogy kicsit kikapcsolódjanak, töltődjenek
– zárta szavait az elnök.