Elkezdődött

2024.09.12. 20:58

Nyolcadik tanévét nyitotta a MOL Petrolkémia

A MOL Petrolkémia Zrt. a 2024/25-ös tanévben nyolcadik alkalommal indította el duális képzési programját.

Gárdonyi Edina

A MOL Petrolkémia Zrt. középfokú duális tanévnyitó ünnepsége Tiszaújvárosban Fotó: Vajda János

A Mol Petrolkémia hosszútávú stratégiája, hogy 2050-re Közép és Kelet-Európa vegyipari kulcsszereplője legyen. Vállalatunk számára kiemelten fontos a folytonos utánpótlás-nevelés, hiszen a stratégiai célok mentén újonnan átadott üzemeink nagyban támaszkodnak majd a megfelelő szakértelemmel rendelkező munkatársakra. Annak érdekében, hogy a szakmai utánpótlást biztosítani tudjuk, 2017-ben elindítottuk duális szakképzésünket 

– ismertette a duális tanévnyitón Császár Péter, a MOL Petrolkémia vezérigazgatója.

A duális képzés egyre népszerűbb

Ez a nyolcadik duális tanévnyitónk. A maximális, 130 fős létszámmal indítjuk ezt a tanévet, amire nagyon büszkék vagyunk 

– emelte ki beszédében a vezérigazgató. Azt is hozzátette, hogy képzési programjaik további fejlesztése érdekében év elején megalakult a DS Képzési Központ, melynek tiszaújvárosi vezetője Dési Viktória lett.

MOL faktor

A duális képzés népszerűségének növekedését bizonyítja az évről évre bővülő tanulói létszám, valamint a színes képzési paletta és a magas intézményi létszám. A képzés az elméleti és a gyakorlati oktatás házassága, amihez cégüknél hozzájön a MOL-faktor. 

A MOL csoport több, mint egy vállalat, egy igazi közösség.

Versenyképes tudást szerezhetnek a diákok

Az ünnepélyes tanévnyitón dr. Koncz Zsófia családpolitikáért felelős államtitkár beszédében kiemelte a duális képzés fontosságát:

A MOL által kialakított tanműhelyek révén a fiatalok versenyképes, gyakorlati tudást szerezhetnek, amely a 2020-ban átalakult szakképzési rendszer részeként a fiatalokat az életre készíti fel.

Az ösztöndíjak és a munkabérek komoly motivációt jelentenek a diákok számára, és hozzájárulnak a régió megtartó erejéhez, hiszen a fiatalok nemcsak a legkiválóbb elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek, hanem munkalehetőséget is kapnak – hangsúlyozta az államtitkár.

Iskolapadból a munkaerőpiacra

A fentieket megerősítette Szilágyi Sándor, aki duális hallgató volt a cégnél, jelenleg pedig a MOL Petrolkémia alkalmazottja:

Egy éve még diák voltam, ma már vegyésztechnikus MOL munkavállaló vagyok. A laborokban a legmodernebb környezetben tanulhattam és számos élménnyel lettem gazdagabb az évek alatt.

Elkötelezett vállalat

Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke videóüzenetben köszöntötte a diákokat, hiszen éppen Franciaországban van a szakmák versenyén a magyar válogatottal. A legjobb döntést hozták a diákok, amikor Magyarország egyik legnagyobb, legerősebb vállalatának duális képzésére jelentkeztek – mondta. 

A cég elkötelezett az utánpótlás képzés irányában és magas szintű képzést biztosít. A kamara kiváló kapcsolatot ápol a vállalatokkal és az oktatási intézményekkel egyaránt

 – zárta szavait az elnök.

A tanévnyitó ünnepség végén egy kisfilm bepillantást engedett a duális képzés mindennapjaiba, majd a képzésben résztvevő diákokat ajándékcsomaggal köszöntötték az új tanévben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában