2024.09.12. 17:34
Mészöly Anna díjat nyert
Több fiatal művésznek ítélték oda az idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában.
Már több éve élvezhetjük Mészöly Anna színművész játékát a Miskolci Nemzeti Színházban Fotó: Vajda János
Az idén négy színművész, Borsi-Balogh Máté, az Örkény István Színház, Kovács Tamás, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Márkus Luca, a Vígszínház, Mészöly Anna, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, valamint Nagy Ilka Janka vágó érdemelte ki az elismerést. A díjjal, amely pénzjutalommal is jár, azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.
Az elismerést a kategória társalapítója, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese, Ginzer Ildikó adta át a csaknem ötven jelölt közül kiválasztott tehetségeknek a csütörtöki budapesti díjátadó ünnepségen. Hangsúlyozta: ez a díj a tehetség, a szorgalom, az elkötelezettség elismerése és a jövő ünneplése is. A díjazottak munkája közös kulturális örökségünk gazdagításához, közös jövőnk építéséhez is hozzájárul - mondta.