2024.09.08. 15:00
Huszonötödször találkoztak a gépészek Mezőkövesden - képekkel
Huszonötödik alkalommal rendezték meg Mezőkövesden az Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozót.
Látványos volt a felvonulás
Forrás: Facebook
A szeptember 7-ei esemény a hagyományokhoz híven felvonulással kezdődött, a résztvevők a Mátyás király út – Kavicsos-tó és Szabadidőpark – József Attila utca és Eötvös József utca útvonalon haladnak majd végig. A program galambröptetéssel, majd megnyitóval folytatódott a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumban, a Koós portán felállított színpadon.
Nemzeti értékek
Az ünnepség keretében Tállai András, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője és dr. Fekete Zoltán, a város polgármestere mondott köszöntőt.
Ezt követően 12 órától Farkas László magángyűjtő mutatja be a vendégek stabil és lokomobil típusú gépeit, majd csépléstörténeti bemutatót tart a budapesti Szekeres család, Varga László és a „Vácrátóti gépbarátok” Lukács Pál vezetésével. Mindkét esemény a múzeummal szemben található játszótéren volt.
A gépésztalálkozó a Gazdaházban folytatódott a „Ki mit adott és mit kapott a Gépmúzeumtól” című programmal, melynek keretében az előadók Hajdu Ráfis János múzeumalapítóról emlékeztek meg és az eseményen időszaki kiállítás is nyílt. Emellett folyamatos programokkal, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat kézműves és őstermelő partnereinek bemutatásával, kovácsbemutatóval várták a vendégeket, míg a múzeum lokomobil-, stabilmotor- és traktorkülönlegességeit Lipusz Csaba ismertette.
Huszonötödször találkoztak a gépészek Mezőkövesden