2024.09.12. 18:32
Harsányi felüljáró: így változott meg a forgalmi rend
Figyelmetlen autósok. Majd' két hete használható a felújított harsányi felüljáró, de egy fontos változásról nagyon sokan megfeledkeznek.
Így rongálta meg a tréler az objektumot. Tönkrement a harsányi felüljáró
Fotó: olvasó
A 3-as utat átívelő harsányi felüljáró sorsa azon az évekkel ezelőtti napon pecsételődött meg, amikor - ahogy a boon.hu is beszámolt róla, egy munkagépet fuvarozó, nehézgépszállító tréler haladt a 3-as főúton Miskolc belvárosa felől az M30-as autópálya irányába.
A túlméretes szállítmány sofőrje figyelmen kívül hagyta a város határában lévő harsányi felüljáró előtt a 4,5 méteres magasságkorlátozó közúti jelzőtáblát és nagy sebességgel a hídnak ütközött. A ütközés következtében a szállítójármű platóján lévő munkagép a híd 15 tartógerendájából 13-at súlyosan megrongált: lényegében összetörte azokat.
Engedély nélkül közlekedett
A magyarországi közlekedési szabályok szerint a hazai közutakon a 4 méter magasság feletti járművek kizárólag útvonalengedély birtokában és csak a kiadott engedélyben megszabott útvonalon közlekedhetnek. A harsányi balesetet okozó járműszerelvény azonban nem rendelkezett ilyen engedéllyel. Megtörtént a baj...
A megrongálódott harsányi hídon történt balesetet követően az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. vizsgálatot végzett, majd külső szakértői véleményt is kértek. A szakértői vélemény megállapította, hogy a híd középső, 3-as főút feletti nyílását nem lehet kijavítani, azt teljesen át kell építeni. A felüljárón közlekedési korlátozásokat vezettek be a megsérült részen.
Megnyílt a harsányi felüljáró 2024.09.01.
Fotók: Mogyorósi Zsolt PipóA harsányi felüljáró átadása 08.27.
Fotók: Mogyorósi Zsolt PipóMajdnem kész a Harsányi felüljáró 2024.08.23.
Fotók: Mogyorósi Zsolt PipóHarsányi felüljáró 2024. augusztus
Fotók: Mogyorósi Zsolt PipóMegkezdődött az újjáépítés előkészítése. 2024-re a tervezési és építési közbeszerzési eljárások is sikeresen lezajlottak, így elkezdődhettek a munkálatok. A beruházás állami, központi költségvetési forrásból valósult meg, melynek értéke több mint nettó 511 millió forint.
Elkészült a harsányi felüljáró
A megrongálódott harsányi felüljáró rekonstrukciós munkálatai 2024. április 5-én a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megkezdődtek, és 2024. szeptember 1-jén, iskolakezdetre át is adták a forgalomnak a megújult harsányi felüljárót.
A miskolci harsányi felüljáró átépítését követően forgalombiztonsági okok miatt a felüljáró Harsány felőli végénél lévő csomópontban módosult az eredeti forgalmi rend. A közútkezelői tapasztalatok alapján a közlekedők egy része nem veszi figyelembe az újonnan kihelyezett közúti jelzőtáblákat és megszokásból közlekedik, ami balesetveszélyes szituációkhoz vezet.
Tilos balra kanyarodni
Fontos, hogy a Miskolc felől Harsány irányába tartó csomóponti ág Harsányi úthoz való csatlakozásánál a balra, a felüljáró irányába történő kanyarodás lehetőségét megszüntették a szakemberek.
A balra kanyarodás tilalmáról a csatlakozás előtt mintegy 30 méterrel elhelyezett „balra bekanyarodni tilos”, valamint a csatlakozásban lévő „elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla alá felszerelt „kötelező haladási irány egyenesen” jelzőtábla is tájékoztatja az arra közlekedőket.
A jelzőtáblák által meghatározott szabályokkal megegyezően a burkolati jeleket is módosították, a balra kanyarodást lehetővé tevő szaggatott jeleket a záróvonal mellett megszüntették.
Így Miskolc felől a felüljáróra való felhajtáshoz át kell haladni a felüljáró alatt Budapest felé, és a jobb oldali lehajtó csomóponti ág használatával lehet a felüljárón át a 304-es főút, az M30-as autópálya vagy a bevásárlóközpont irányába áthajtani.