Csalódtak

2024.09.18. 14:00

Nem lett eredménye a sajóbábonyi bűz miatt tartott fórumnak

Közmeghallgatást tartottak Sajóbábonyban, ahol egy nagyon fontos témát tárgyaltak. Ez volt a szűnni nem akaró bűz.

Répássy Olívia

A cégek, a környezetvédelmi hatóság és a katasztrófavédelem helyett a képviselő-testület tagjai ültek ki a pódiumra, közülük a polgármester vette magához a mikrofont

Fotó: Répássy Olívia

Förtelmes bűzre panaszkodtak a miskolciak, erről augusztus 28-án írt a boon.hu. Az ezt megelőző éjszaka ugyanis elárasztották azok a posztok a közösségi médiafelületeket, amikben arra panaszkodtak az emberek, hogy erősen szúró, égett gázszagot éreztek a nyitott ablaknál. Márpedig az ablakok szeptember 9-éig, a hőséget felváltó enyhülésig nyitva voltak. A leírások alapján legfőképpen a belvárost, a Vologda városrészt és a Bodótetőt érintette a kellemetlen éjszakai szag. De nemcsak Miskolcon szenvedtek tőle, hanem Sajóbábonyban is, ahol a feltételezések szerint keletkezett. 

Fórumot tartottak a sajóbábonyi bűz miatt
A bűz miatt tartottak közmeghallgatást Fotó: boon

Gázszagot éreztek

Dojcsák Dávid, a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője akkor arról számolt be, hogy több bejelentés is érkezett, aminek hatására Sajóbábonyban és Miskolcon is végeztek méréseket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai, de mint azt a szóvivő elmondta, veszélyes anyagot nem azonosítottak. „Az Etil-merkaptán szagosító anyagát lehetett érezni, amelyet földgáz szagosítására használnak." - mondta. Az etántiol vagy elavult nevén etil-merkaptán színtelen nagy hígításban is kellemetlen szagú folyadék. Az ember igen kis koncentrációban is megérzi (egyetlen etántiol a 2800 millió levegőmolekula között). Szaga a póréhagyma vagy a vöröshagyma szagára emlékeztet. Forráspontja 35 °C. Vízben rosszul, alkoholban jól oldódik. Világszerte egyezményesen az eredetileg teljesen szagtalan földgáz szagosítására használják, hogy a tűz- és robbanásveszélyt megelőzzék. 

Megtették az első lépéseket

Sajóbábony önkormányzatának képviselő-testülete rendkívüli ülést tartott, erre meghívták az érintett cégek képviselőit, majd több intézkedést hoztak, hogy elkerüljék a hasonló eseteket a jövőben: felülvizsgálni az érintett cégek működését, független, akkreditált céget felkérnek, hogy megvizsgálja a Sajóbábonyban és környékén érezhető szaghatásokat, öt főből álló kontrollcsoportot létrehozni, akik esetenként jogosultak – az érintett cégek közreműködésével – a területükre belépni, valamint közmeghallgatást tartani. Ez utóbbinak időpontját szeptember 17-ére írták ki. 

Településvezetők tanácskoztak

Ezt követően, augusztus 29-ére rendkívüli megbeszélést hívott össze dr. Alakszai Zoltán főispán, hiszen több lakossági bejelentés is érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalhoz. A megbeszélésen a leginkább érintett 14 település polgármesterei, a katasztrófavédelmi igazgatóság és a környezetvédelmi hatóság munkatársai egyeztettek a lakosságot érintő visszatérő problémáról. A környezetvédelmi hatáskörében eljáró Kormányhivatal a bejelentésekben foglaltakat minden esetben kivizsgálja, és jogszabálysértés esetén megteszi a hatáskörébe tartozó szükséges intézkedéseket. A sajóbábonyi ipari park területét a környezetvédelmi hatóság is kiemelten kezeli, így a rendszeres, éves ellenőrzések mellett kétszer tartott helyszíni ellenőrzést az érintett cég telephelyén, és további tizennégyszer ment ki lakossági bejelentés miatt.

Beazonosították a forrást

A rendkívüli megbeszélésen dr. Alakszai Zoltán kiemelte, a környezetvédelmi hatóság továbbra is megtesz mindent annak érdekében, hogy mindenkivel betartassa a környezetvédelmi jogszabályt. A főispán elmondta, a Kormányhivatal rendkívül komolyan veszi azokat a jelzéseket, amik a lakosság életminőségének rontásáról szólnak, és mindent megtesz, hogy mindenki betartsa a környezetvédelmi szabályokat. Ehhez bármilyen hatósági eszközt felhasználnak, természetesen jogszabályi keretek között. Ekkorra már azonosította a szaghatás forrását a környezetvédelmi hatósági vizsgálat, aminek folytatásaként további megállapításokra volt szükség. Jogszabálysértés esetén ugyanis bírságot szabhatnak ki, és súlyosságtól függően kötelezhető a jogszabálysértő vállalkozás intézkedési terv elkészítésére vagy az alkalmazott technológia felülvizsgálatára.

Fórumot tartottak a sajóbábonyi bűz miatt
Sokan szerettek volna megfelelő válaszokat kapni a bűz megszüntetésére létrehozott sajóbábonyi fórumon Fotó: Répássy Olívia

Elérkezett a fórum napja

Kedden megtartották az előre meghirdetett fórumot a városban. Dr. Szilva István, Sajóbábony polgármestere indította el a nyugodt hangulatú beszélgetést, amire a település határain belülről és kívülről is érkeztek szép számmal. 

Azért hoztuk létre ezt a találkozót, hogy elsőkézből kaphassanak hiteles tájékoztatást, akikben kérdések merültek fel. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberi természet azonnali megoldásokat akar, azt azonban nem tudom ígérni, hogy már ma eltűnik ez a probléma az életünkből. Én bízom abban, hogy a cégeknél elindult valami, aminek a végkifejlete az lesz, hogy tudunk egymás mellett élni. Mert a legfontosabb az egészség és a nyugalom. Ezt mind a tizennégy polgármester megfogalmazta a rendkívüli megbeszélésen. Mondhatom, hogy kétszázezer embert képviseltünk akkor ott

– összegzett. 

Látszólag készségesen válaszoltak

A fórumon Végh Andrea azt kérdezte, hogyan működik a MoLaRi-rendszer, ami meteorológiai és vegyi monitoring, valamint lakossági riasztó rendszer (Monitoring és Lakossági Riasztó - MoLaRi), amit a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága telepített veszélyes vegyi ipari üzemek körzetébe. A fórumon a témában egy cég képviseltette magát: az SPL Europe Kft., aminek egyik vezetője, Drágár Valéria elmondta, a MoLaRi nem kapcsol be automatikusan, hanem azt is emberek üzemeltetik, ráadásul hatósági kontrollal működik. „Akkor hallani a légósziréna hangját, ha megtörténik a riasztás. Az azonban nem mindegy, hogy a levegőben mérgező anyagról beszélünk vagy egy olyan szaghatásról, ami nem veszélyezteti az egészséget. Telepített érzékelők vannak a gyár területén is. A környezetvédelmi hatósággal és a katasztrófavédelemmel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, mert rendszeresen ellenőrzik a gyárat."

Megkérdőjeleződött a bűz

Bodnár Krisztián, Szirmabesenyő polgármestere arra volt kíváncsi, hogy a cég tett-e valamilyen konkrét lépést annak érdekében, hogy ne árassza el bűzzel a környéket, hiszen mint fogalmazott, náluk komoly felzúdulást keltett, hogy szúrós szag jött be a nyitott ablakon a forróságban. Drágár Valéria válaszul elmondta, hogy a fejlesztéseket nemcsak eseményekhez kötik. „Rendszeresen vannak megelőző karbantartásaink, ütemezetten tudunk beruházásokat tervezni, hiszen célunk, hogy fejlődjünk a jogszabályi megfelelés mellett. Továbbá belső kivizsgálást végeztünk, ami saját jól felfogott érdekünk, valamint változni fog a kommunikációnk."Ezután Sajóbábony polgármestere hangot adott kételyének. „Néha már nem tudom, valósak-e a bejelentések, mert harminc kilométerre lévő településekről is érkeznek, hogy érzik a bábonyi bűzt. Nekem feladatom az is, hogy megőrizzem Sajóbábony jó hírét. Ezért szerződtetünk egy céget, aminek ajánlatát délelőtt fogadtuk el, hogy méréseket végezzenek egy hónapon keresztül" – mondta, majd hozzátette, az adatok közérdekűek lesznek. 

Többen csalódtak

A fórumon felállt egy férfi, aki nem mondta a nevét, de biztosította a jelenlévőket arról, hogy ő hiába volt felháborodva a bűz miatt, a két bejáráson semmit nem találtak. „A létrehozott kontrollcsoport egyik tagjaként sehol nem tapasztaltuk az ismert kellemetlen szagot, ellenben a cégek szívélyesen fogadtak minket."A megbeszélés végén egy úr összegezte az elhangzottakat, szerinte sok kérdésre nem válaszoltak a jelenlévők, így neki személy szerint hiányérzete van. Ez nem is csoda, hiszen sem a környezetvédelmi hatóság, sem a katasztrófavédelem képviselői nem vettek részt a fórumon, holott bejelentést hozzájuk is lehet tenni a bűz miatt. Aztán ad hoc jelleggel vagy kijönnek, vagy nem, vagy végeznek méréseket, vagy nem, ahogyan erről Facebook-oldalán folyamatosan beszámol egy sajóbábonyi édesanya, aki levelet is kapott dr. Alakszai Zoltán főispán megbízásából. „Tájékoztatom, hogy a környezetvédelmi hatóság az SPL Europe Kft.-vel szemben az általa okozott bűzhatás miatt már 2023. évben hivatalból eljárást indított, majd kötelezést adott ki a Kft. részére a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelésének megszüntetésére. A növényvédőszer hatóanyagok gyártása során előforduló lakosságot zavaró bűzterhelés megszüntetése érdekében kiadott levegőtisztaság-védelmi kötelezésben foglaltak teljesítésének elbírálása során a környezetvédelmi hatóság az SPL Europe Kft. által benyújtott Szagkezelési Intézkedési Tervet már két esetben utasította el végrehajtási birság kiszabása mellett."

A polgármester a fórumon hangsúlyozta, hogy a szaghatás témájában más cég is felelős lehet, nemcsak az SPL Europe Kft.

A témára a későbbiekben mindenképpen visszatérünk a boon.hu-n, főleg hogy tájékoztassuk olvasóinkat, hogyan oldották meg a problémát, ami nem csak a sajóbábonyiakat érinti.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában