Megkérdeztük

2024.08.20. 17:30

Így telt a hosszú hétvége a miskolciaknak

Tűzijáték, Szent István és fővédőszent.

Kubik Ákos

Többen is otthoni sütögetés, bográcsozás mellett döntöttek

Fotó: Szakony Attila

Az augusztus 20-át a legtöbb ember várja. Hosszú hétvége, pihenés és kikapcsolódást jelent az egyének és családok számára. Magyarország nemzeti ünnepén, ami az államalapításra és I. (Szent) István király emlékére hivatott emlékeztetni a magyarokat. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. 

Ezek voltak a tervek

Mészáros Júlia, 32 éves családanya előre eltervezte, hogy mit fog tenni a családjával.

Tervbe vettük, hogy elmegyünk a Megyer-hegyi tengerszemhez, mert hallottuk, hogy szép hely. Az után egy nagy pikniket csináltunk, amire meghívtuk a barátainkat is

 - mondta lelkesen Júlia.
A bográcsozás, ezen a napon sem maradhat el néhány háztartásban, többen már előre bekészítették az üstöt, megvásárolták a hozzávalókat, várva a pillanatot.

 Kőszeg János is így tett, de nem ahogy gondolnánk.

Úgy döntöttem, hogy bográcsost fogok készíteni, de nem úgy ahogy gondolnák az emberek. Egyedül ünnepelem az augusztus 20-at. Egyedül élek, így egyedül bográcsozok, ami talán furcsa lehet másoknak, mert általában társasági program

- fejtette ki János.

El menne a tűzijátékra?

Nem szoktunk sehova se menni, főleg ilyen messzire, így nem is szeretnék el menni. Nekem nem éri meg, hogy ennyit utazzak egy tűzijáték miatt

 - mondta Havasi Mária kérdésünkre.
 

Mi szoktunk menni, vannak rokonok a fővárosban, így ott szoktuk megünnepelni az augusztus 20-át és nézni a tűzijátékot. Szép emlékek fűződnek hozzá

 - említette Gelencsér Attila miskolci lakos.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában