Választás 2024

2024.06.09. 18:56

Sokan a Népkert nyugalmát választották a választás után

Mert szavazás után tökéletes vasárnapi program egy pár kör futás vagy egy kiadós séta a Népkert fái alatt.

Sokan a Népkert nyugalmát választották a választás után

Fotó: BOON

Erről beszélgettünk a parkban járó néhány miskolcival vasárnap délelőtt.

„A nemzeti színekkel megtiszteljük ezt a szép napot”

Buda Magdolna kifejezetten a vasárnapi szavazás tiszteletére öltözött piros-fehér-zöldbe. „Én mindig jól érzem magam, ezen a vasárnapon is. Nem vagyok egyetlen pártnak sem a tagja. Időnként vannak számomra szimpatikus csoportok, akikkel egyetértek. Voltam szavazni, mert ez a magyar ember kötelessége”.

Buda Magdolna
Fotó: Édes Richárd

Magdolna szeret a Népkertben sétálni. A szavazás után egy közeli halastónál tervez egy kis kiruccanást. Hétvégén világéletében erdőre és strandra szeretett járni, és most is ezt az életmódot adja át az unokáinak. 

Ebéd előtt kell egy kis séta

A 70 éves Ádám János egy hangulatos népkerti sétát választott vasárnapra. Azonban ez nála nem számít ritkaságnak: bérházban lakik, és ebéd előtt minden nap előszeretettel sétál egy nagyot, mert jó egy kicsit kiszabadulni a betondzsungelből. Ádám János szerint a mozgás hasznos és egészséges, ezért a séták mellett gyakran segít egy jó barátjának is a fizikai munkában, hogy edzésben legyen. 

Ádám János
Fotó: Édes Richárd

Feleségével már reggel fél nyolckor volt szavazni, és ezután mentek a templomba. De egy jó ebéd előtt nem maradhat ki a népkerti séta. 

A választás napján sem maradhat ki egy jó kis futás

Magyar Ágnes már kora reggel elment szavazni, hogy utána a sportra fordíthasson egy kis időt. Kilenc órakor már annyian voltak a körzetében, hogy sorba kellett állnia a szavazat leadásához. Nagyjából három percnyire lakik a Népkerttől, és örömmel jár le futni a szépen kialakított rekortán futópályára. Saját bevallása szerint lételeme a mozgás, tízéves kora óta sport. Szerinte ez egy igazi szenvedély, amivel nem lehet leállni. 

Magyar Ágnes
Fotó: Édes Richárd

„Nem szeretek a kemény aszfalton futni. Sokkal kellemesebb, mióta két vagy három éve rekortán futópályát alakítottak ki a Népkertben. Másrészt ezt a pálya kevésbé teszi tönkre a térdet”-mesélt a futás körülményeiről Magyar Ágnes. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában