2024.06.09. 17:45
Több szempontból is fontos a választás
Dancsok Tamás cégvezetőként, vállalkozóként és a közéletben végzett munkája kapcsán is ismert Ózdon. Ő és a családja már élt a demokratikus jogával, elment szavazni.

Forrás: Olvasónktól
Utána pedig azt is elárulta, hogy miért tartja fontosnak, hogy mindenki hasonlóképpen cselekedjen.
– Aki nem voksol, az szerintem utólag nem kritizálhat senkit és semmit – mondta érdeklődésünkre Dancsok Tamás. – Most van lehetőségünk arra, hogy formáljuk, alakítjuk a jövőt, de ezt csak úgy tehetjük meg, ha elmegyünk szavazni. Ha mind így tennék, akkor a többség akarata érvényesülne az Európai Parlament és az önkormányzatok összetételében. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom és minden alkalommal el szoktam menni szavazni.
Nem érezzük, de fenyeget
Dancsok Tamás azt is kiemelte, hogy a szomszédos országban háború zajlik. Amit jelenleg itthon nem feltétlenül érzünk, ugyanakkor valós a fenyegetettsége annak, hogy a nyugati nagyhatalmak rossz irányba viszik a dolgokat. Ebből a fegyveres konfliktusból pedig hazánknak mindenképpen ki kell maradnia.
– Harmadrészt azért is fontos ez a nap, mert a helyi törvényhozás összetételéről is döntünk. Ózdnak fontos, hogy új befektetők települjenek le, bővebb munkalehetőség legyen a városban, ezt pedig úgy látom, hogy a kormányzat segítsége nélkül nem fogjuk elérni. Bízom benne, hogy akik bejutnak az önkormányzatban csak és kizárólag város érdekeit fogják szem előtt tartani.