2024.05.31. 14:00
Vízbe fulladás, nyílt csonttörés és tűzből való kimenekítés is történt a Népkertben (fotó, videó)
Mindezek a káresemények azonban csak baleset-szimulációs gyakorlatok szintjén borzolták az idegeket, hiszen pénteken rendezték meg ezen a helyszínen az 52. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fordulóját.

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó
A versenyen huszonegy csapat és ezen belül három korosztály képviseltette magát, három kategóriában. A gyermek korcsoport általános iskolás tanulókból állt, itt tizenkét csapat nevezett, ifjúsági kategóriában a középiskolai hallgatók hét csapattal érkeztek, felnőtt kategóriában pedig két csapat vett részt az eseményen.
Gruber Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója megnyitójában kiemelte, hogy az elsősegélynyújtás ismerete egy nagyon fontos dolog. Ez a tudás ugyanis bármikor életet menthet otthon , a tömegközlekedésen, az iskolában vagy bárkin segíthet ha megsérül. Az is biztos hangsúlyozta, hogy ebben a pillanatban Miskolcon van a legnagyobb biztonságban mindenki, hiszen ha itt bárkinek, bármilyen problémája lenne, akkor pillanatokon belül szakszerű ellátásban részesülhetne. Az igazgató ezek után megköszönte a rendezvényt támogató szervezetek és támogató partnerek jelenlétét majd jó versenyzést kívánt minden résztvevőnek.
Csak a saját tudásukra támaszkodhattak
Harczos Adrienn, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elnöke köszöntő beszéde után ismertette a verseny menetét és a szabályokat, amelyben a legfontosabb talán az volt, hogy a versenyzők telefont és elsősegélynyújtót nem használhattak a feladatok megoldásánál, illetve a felkészítők sem kísérhették el őket.
A verseny alatt tizenegy állomást érintettek a versenyzők, ezek között voltak az információs sátrak, ahol totó és ismeretterjesztő feladatok várták őket a partnerszervezetek közreműködésével.
Elsősegélynyújtásból versenyeztek Miskolcon
Fotók: Mogyorósi Zsolt PipóAz úgynevezett kárhelyszíneken pedig baleset-szimulációs gyakorlatokat kellett megoldaniuk, amiben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt képzett imitátorai voltak a segítségükre, akik a területeken érdekes és valóságos formában adták elő az előzetesen megírt káreseményeket. Ez a járókelők számára is izgalmas és tanulságos bemutató volt, miközben a versenyző csapatok igyekeztek a legjobb tudásuk szerint helyt állni, ezekben a szituációkban.
A három kategória legjobbjai bejutottak az országos döntőbe, amelyet idén június 10-én Kecskeméten rendeznek majd meg.
boon.hu video
- Műszaki mentés miatt torlódás Zsolca és Miskolc között - fotók, videó a helyszínről
- Mi jön a boldog vég után? A miskolci teátrum továbbgondolta - képek, videó
- Hárman csattantak össze az Avason (videó)
- Idén is hatalmas volt az érdeklődés a Miskolci Egyetem nyílt napja iránt - képek, videó
- Világosban látszik csak igazán, hogy égett rommá a BMW - képek, videó