2023.09.27. 10:30
Mutatjuk, hogyan folytatódik a Búza téri aluljáró lépcsőinek felújítása (Térképpel)
Második szakaszához érkezik a munka.
Megkezdődött a Búza téri aluljáró lépcsőinek felújítása, hamarosan jön a munkálatok második szakasza
Fotó: Ádám János
Életveszélyesen leromlott az 1978-ban épült Búza téri aluljáró lépcsőinek állapota, a probléma megoldása érdekében Miskolc önkormányzata úgy döntött, valamennyi lépcsősort felújítja. A három ütemben történő munka szeptember 11-én megkezdődött, az első ütemben a Centrum felőli kijárat lezárásával.
A felújítás hamarosan a második üteméhez érkezik, ennek részeként szeptember 29-én (pénteken) a kivitelező – előre láthatólag három hétre - lezárja az MVK és a Volán buszpályaudvarok felé vezető lépcsősort, tájékoztatta portálunkat a miskolci városháza. Az első ütemben lezárt, Centrum felé vezető lépcsősort viszont megnyitják a gyalogosforgalom számára. A közleményben olvasható: a Búza térről a felszíni átjárás a Miskolc Pláza felé és a Zsolcai kapu irányába biztosított.

A lépcsősorok javítása miatt a kivitelező a közlekedők türelmét és megértését kéri, továbbá, a biztonságos közlekedés érdekében felhívja a figyelmet a szabályok betartására, valamint a gyalogosátkelők használatára.