Elsősegély

2023.06.02. 19:18

Sok volt az álbaleset a Népkertben pénteken (fotók, videó)

Kiemelkedő fontosságú az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek széles körben történő terjesztése.

NHK

A mentést gyakorolták

A Magyar Vöröskereszt által meghirdetett 51. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fordulóját pénteken rendezték a Népkertben. Idén rekord számú - 18 csapat - érkezett. A versenyt öt fős iskolai vagy közösségi csapatok számára hirdették meg, három fordulóból áll (területi, vármegyei, országos). Három korcsoportban mérettették meg magukat a fiatalok: gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában. Vagyis általános iskolások, középiskolai tanulók, illetve egyetemisták – mondta Laták Kamilla a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének, vármegyei koordinátora. Hozzátette: általában különböző helyszíneken szervezik meg az eseményt, idén a Népkertre esett a választás. A szép környezet plusz élményt adhat, főleg a vidékről érkező diákoknak. 

Élethű sebek és szituációk 

Kategóriánként az első helyezett fogja képviselni a vármegyét a szeptemberi Országos Elsősegélynyújtó Versenyen. Kilenc állomásos körpályán adhattak számot elméleti és gyakorlati tudásukból a versenyzők, valamint egy vöröskeresztes totót is ki kellett tölteniük. Négy kárhelyet állítottak fel, amely a verseny törzsét adja és a pontszámokat képezi – hangsúlyozta Laták Kamilla. Ezeken a pontokon élethű baleset szimulációs bemutatóval találkozhattak a tanulók, melyet szakmailag felkészült imitátorok prezentáltak élethű sebekkel és fájdalmat mutató reakciókkal. A csapatoknak szakszerűen el kellett látni a sebeket, önállóan. A fiatalok munkáját mentősök zsűrizték az állomásokon. 

Játékos feladatokkal színesítették 

A kárhelyek mellett pihenőállomások is rendelkezésre álltak a versenyzők számára. Ilyen volt az ÉRV Zrt. sátra, ahol vízfogyasztással kapcsolatos kérdésekre válaszolhattak. Továbbá élményt nyújtott a Magyar Honvédség Miskolci Toborzó Irodája, ahol egyebek mellett airsoft fegyvereket próbálhattak ki a fiatalok. De játékos feladatokkal várta a diákokat a Miskolci Drogambulancia Alapítvány is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai ugyancsak érdekességekkel várták állomásukon a csapatokat. 

Mindig jó eredmény 

A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Szervezetének bázis intézményeként a pedagógiai programjuk része az egészségnevelés. Rendszeresen járnak ilyen jellegű versenyekre és bemutatókat is tartanak rendezvényeken, nyári táborokban - mondta Mészáros Csaba, a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója és egyben a gyerekek felkészítője. Hozzátette: a megtanultakat így tudják kamatoztatni. Volt már olyan tanulója, aki a valóságban is életet mentett azzal a tudással, amit az iskolai szakkörben szerzett meg. A „Szürke farkasok” nevet viselő csapat képviselte tavaly a vármegyét kategóriájában az országos versenyen. A helyzetfelismerésen és a csapatmunkán múlik a siker a legtöbb esetben – jegyezte meg a pedagógus. 

Nagyon lelkesek 

Egészségügyi középiskolaként szinte kötelességüknek tekintik, hogy részt vegyenek a versenyen – mondta Kiss Krisztina, a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum szakoktatója. A diákok felkészítését 15 éve ő végzi, azóta, de az előtt is nagyon sokszor képviselték a vármegyét az országos döntőben – tette hozzá. Ezúttal is két csapattal érkeztek. A tanulók elosztják maguk között a szerepeket, mikor ki a sérült és az ellátó. A szituációkban megvizsgálják a beteget, vérzéseket, sebeket kötöznek, látnak el, úgy ahogyan az életben is eljárnának – tudatta a szakoktató. 

Több mint tíz éve 

Négy általános iskolás és egy középiskolás csapattal érkeztek a versenyre – emelte ki Bakosné Vass Krisztina, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium iskolavédőnője. 2010 óta folyamatosan részt vesznek a megmérettetésen és általában jól is szerepelnek – tette hozzá. Novemberben kezdődik a felkészülés, amely a gyerekek szabadidejében egy héten egyszer történik. Először az elméletet, majd a gyakorlatot veszik át és legvégül a szituációkat – tudtuk meg. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában