Elismerés

2023.06.04. 11:00

Minta-gyakorlóhely lett a miskolci Napraforgó Bölcsőde

Jubileumi ünnepséget is tartottak a Miskolci Egyetemen.

Mélypatai Rita és Gúr Péter Attila

Forrás: MESZEGYI

„Örömteli és megtisztelő intézményünk számára, hogy a tegnapi napon a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar, Kari Tanácsának döntése alapján a MESZEGYI Napraforgó Bölcsődéje Minta-gyakorlóhely elismerésben részesült, melyet Mélypatai Rita bölcsődevezető asszonnyal együtt vettünk át” – olvasható Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény vezetőjének  Facebook bejegyzésében. Az intézményvezető azzal folytatta, hogy a napokban pedig szintén az egyetemen részese lehetett a szociális képzéseket is nyújtó Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar alapításának 25 éves, és a miskolci bölcsészképzés 30 éves évfordulója alkalmából szervezett jubileumi ünnepségen, valamint a kar alapító dékánjának Prof. Dr. Kabdebó Lóránt szobrának avatásán. Az ünnepség keretében a szociológia szak részéről a MESZEGYI munkatársa Czövek Gabriella szociológus, szociális munkás, osztotta meg gondolatait egykori hallgatóként a résztvevőkkel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában