Rendkívüli közgyűlés

2023.06.02. 20:00

Halad a miskolci víziközmű vagyon átadása

A miskolci rendkívüli közgyűlés témája a víziközmű-szolgáltatás jogainak és kötelezettségeinek a magyar államra történő átruházása volt.

Szaniszló Bálint

A miskolicak ivóvizéről volt szó

Fotó: Shutterstock

Nyíri László, a Mivíz Kft. stratégiai igazgatója felidézte, hogy a közgyűlés korábban két ízben is foglalkozott a témával. 2022 augusztusában felhatalmazták a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a szolgáltató és a szolgáltatás átadásáról a magyar államnak. A tárgyalások elhúzódtak, közben a Mivíz működése kritikussá vált, folyamatosan csökkenő árbevétel mellett növekedtek a költségek. Erre az évre nem csupán veszteséges lett a cég, de a likviditása is kétségessé vált. Idén márciusban a közgyűlés határozatot hozott az integrációról, azzal a feltétellel, hogy az állam 2023. május 31-éig kifizeti a vízközmű-szolgáltató felhalmozódott hiányát. Közben kiderült, hogy az állam finanszírozza a Mivíz működését, az elmúlt esztendőkben keletkezertt veszteségek rendezésében viszont nem kíván most részt venni. 

A tárgyalások során megállapították, hogy nem feltétlen szükséges a tőkerendezés az állam részéről – mivel tulajdonosként ezt később úgyis rendeznie kell –, a cégbíróság azonban nem biztosít erre lehetőséget, így más utat kellett keresni. 

A közgyűlést azért hívták össze, mert a márciusi határozatban azt szabták feltételül, hogy csak abban az esetben léphet életbe a tranzakció, ha az állam finanszírozza a Mivíz korábbi veszteségeit. Ez lényegében okafogyottá vált.

Így alakult... 

Veres Pál polgármester azt mondta, hogy a szabályozási folyamat nem volt kiforrott, ez okozta a problémát. A tárgyalássorozat folyamán kellett kialakítani a gyakorlatot" - mondta. 

Mokrai Mihály (Velünk a Város) szerint arról van szó, hogy a Fidesz gazdálkodása zsákutcának bizonyult, és tönkretette a Mivíz-t. "A vízszolgáltató korábban a város zászlóshajója, most pedig havonta jelentős veszteséget termel. "A város képtelen finanszírozni a társaság működését. Nem akarjuk odaadni a városi vagyont, de muszáj. Már csak az a kérdés, hogy állva, vagy fekve halunk meg. Én abban reménykedem, hogy a tárgyalások továbbra is eredménytelenek lesznek, és valamilyen módon megmarad a Mivíz a városnak." 

Nagy Ákos, a Fidesz frakcióvezetője szerint  jelenlegi városvezetés csődbe vitte "Miskolc egyik koronaékkövét", amely 2019 előtt nyereségesen működött. "Mi már másfél évvel ezelőtt azt javasoltuk, hogy induljon el az állami integráció, ha megfogadták volna az intelmet, ma nem egyhelyben toporognának. Önök csődbe vitték a céget, a magyar kormány pedig megmenti. Ez történik." 

A közgyűlés végül 20 igen és 2 nem szavazattal elfogadta a javaslatot. A két nem szavazat két DK-s képviselő. dr. Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcstól származott. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában