Ózd-Susa

2023.06.05. 18:49

A határkőnél közösen koszorúztak

A Trianon idején elcsatolt, majd néhány év múlva visszakapott Susán is megemlékeztek a gyásznapról.

ME

Fotó: ME

Trianon idején Ózd is érintett volt a békediktátum kapcsán, hiszen a jelenleg is a városhoz tartozó Susát az akkori Csehszlovákiához csatolták. Később a helyi bíró hathatós közbenjárása kellett ahhoz, hogy a település visszakerüljön az anyaországhoz. 103 évvel ezután a magyar-szlovák határvonal mentén gyűltek össze az emlékezők. Magánszemélyek, civil szervezetek és a kormánypárt helyi képviselői vettek a trianoni békediktátum évfordulóján megrendezett ünnepségen.

A menet a susai buszfordulótól indult, Rimaszécs felé egészen a határkőig. Az Ózdi Néptánc Egyesület közreműködésével a résztvevők közösen énekelték el a Himnuszt, Bodnár Dániel görög katolikus parókus pedig egy imádsággal folytatta a megemlékezést.

Gyásznap és összetartozás

– Kettős jelentősége van ennek napnak – fogalmazott beszédében dr. Csuzda Gábor, önkormányzati képviselő. – Egyrészt a magyar történelem leggyászosabb pillanatát éltük meg 103 évvel ezelőtt, hiszen az országunk területének kétharmadát, lakosságának pedig 60 százalékát veszítettük egy egyetlen tollvonással. 2010 óta viszont a nemzeti összetartozás napja is a mai, ami komoly kötelességet ró ránk. Ránk, akik az anyaországon belül élünk, és a határokon túli magyarokra is. Felelősséggel tartozunk egymásért, hogy a magyarság minél tovább fennmaradjon és évről-évre erősödjön.

Dr. Csuzda Gábor gondolatai után Bárdosné Dulai Nikolett, önkormányzati képviselő szavalta el Szűcs Márton, Trianon című versét, majd Szentandrássy Béla egy saját maga írt történettel tette gazdagabbá a programot. A határkőnél tartott megemlékezés végén a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület közreműködésével koszorút helyeztek el, végül pedig közösen énekelték el a Székely Himnuszt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában