Indul a szezon

2023.05.20. 20:04

Nyitnak a fürdők, a szállásadók pedig egyre bizakodóbbak

A vármegyénkbeli fürdők május végétől teljes kapacitással működnek, azonban az Ellipsumról nem tudjuk továbbra sem, hogy mikor nyílik.

Ujlaki Attila

Van, ahol a héten még készülődtek a nyitásra

Fotó: Rákóczy Ádám

Nyílnak a hazai fürdők, köztük a vármegyénkbeliek is a következő hetekben, így teljes kapacitással működnek majd a kül- és beltéri medencékkel együtt. Ózdon is nyit a strandfürdő, amely a korábbi évek gyakorlatait folytatja: ezúttal is június 1-jétől várja a vendégeket. Az idei pontos árakat még nem tudták megmondani a fürdő munkatársai. 

A Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő termálfürdőrésze egész évben üzemel, azonban a fürdő teljes kapacitással június 10-én működik majd, amikor megnyitják a kaland-, illetve az élménymedencét is. „Jelenleg 4 ezer forint egy felnőtt-, egész napos belépő ára, de némi drágulást várunk, nagyjából olyan 10 százalékot” – mondta lapunknak az egyik dolgozó. Hozzátette: továbbra is élnek azok a kedvezmények, amelyek szerint 14, illetve 17 órától kedvezményesebb áron léphetnek be a fürdőzők. 

Vannak, akik már nyitottak 

A mezőkövesdi Zsóry fürdő már április elején kinyitott. A sárospataki Végardó Fürdő a szabadtéri termálmedencéjét már április 29-én megnyitotta, a csúszdás élménymedence nyitása még májusban várható, az úszó- és tanmedence sátorbontás utáni nyitása várhatóan június elsején lesz. A gyermekmedence információink szerint az időjárás függvényében június közepén nyit. 

Hajdúszoboszlón már hetek óta nagyüzem van
Fotó: Tóth Imre

Szerettük volna megtudni, hogy az Európában is egyedülállónak számító Ellipsum élményfürdő-komplexum mikor nyit Miskolctapolcán, de a városháza sajtóosztálya nem válaszolt a megkeresésünkre. Azt már korábban nyilvánosságra hozták, hogy a Selyemréti és a Tapolcai strand a pünkösdi hosszú hétvégén látogatható majd először az idén.

Éjszakánként 12 ezer 

Nem sokkal a húsvéti és a május elsejei hosszú hétvége után itt az újabb alkalom a belföldi utazásra. Míg május elején Budapest volt a legkeresettebb belföldi úti cél, most úgy tűnik, pünkösdkor a Békés vármegyei Gyula lesz a legnépszerűbb. „Jelenleg 15 százalékkal több foglalásunk van, mint időarányosan tavaly” – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője lapunknak. Hozzátette: a jelenlegi állás szerint az említett Gyula, valamint Siófok, Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb úti cél. A top tízes listára még Budapest, Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Zalakaros és Nyíregyháza került fel. 

A foglalások közel harmada apartmanba, 26 százaléka vendégházba, 23 százaléka hotelbe szól. A vendégek 14 százaléka választott panziót, míg 6 százalékuk egyéb szállástípust. Egy főnek egy éjszaka átlagosan 12 ezer forintba kerül. Kelemen Lili arra is rámutatott, hogy vármegyénkbe, valamint az észak-magyarországi régióra minden ötödik foglalás szól. 

Akár a pandémia előtt 

A beérkező foglalások mintázata már jobban hasonlít a 2019-es, pandémia előtti időszakéra. A frekventált dátumokra, mint hosszú hétvégék, iskolai szünetek, a vendégek már jóval előbb lefoglalták a szállást, mint a Covid idején, mert akkor inkább kivártak. „A húsvéti hosszú hétvégére is előbb megindult a foglalás – mondta Kelemen Lili. 

– A lezárt időszakot látva most 15,5 százalékos elmaradást látunk 2022 húsvétjához képest a foglalások számában, értékében viszont közel 2 százalékos lett a növekedés.” Most pedig újabb hosszú hétvége közeledik. „Tavaly május elseje ugyan vasárnapra esett, így nem volt hosszú hétvége, idén viszont az volt – tette hozzá Kelemen Lili. – A pünkösdi hosszú hétvége már könnyebben összehasonlítható a tavalyival, időarányosan most 88 százalékkal több előfoglalásunk van, mint egy évvel ezelőtt volt.” A nyári vakációról pedig 29 százalékkal többen gondoskodtak már az előfoglalások időarányos összehasonlítása szerint.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában