2023.05.28. 17:00
Térátadóval egybekötött martinkertvárosi ünnep (fotókkal)
Martinkertvárosi pünkösdi családi napot tartottak a Templom téren.
Gyermeknapi rendezvényekkel színesítették a térátadást
Fotó: Bujdos Tibor
Térátadóval egybekötött családi napot tartottak vasárnap a Martinkertvárosban, ahol a megújult Templom téren várták a vendégeket.
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a rendezvény fővédnöke köszönetét fejezte ki a megvalósításban résztvevőknek. Martinkertváros ékköve lett ez a kis tér amelyet reményeink szerint ki tudnak majd használni kicsik és nagyok – fogalmazta meg az országgyűlési képviselő és egyben üdvözölte a gyereknap vendégeit.
Barta Gábor a megvalósítás körülményeit ismertette és jó szívvel ajánlotta mindenkinek az új közösségi teret, melyet képviselői alapja segítségével tettek rendbe.
Ezt követően Tóth István plébános áldotta meg a létesítményt.

A családi nap programjában szerepelt a Kalamajka bábszínház, a Bábabukra meseműhely, a Galiba társulat és a Csiribiri együttes előadása, de volt tombola is értékes nyereményekkel.
Juhász Janka, aki hat éves, jövőre készül iskolába, keresztanyukájával látogatta meg a rendezvényt. Nagyon díjazta, hogy nem csak szombaton ünnepelték a gyerekeket, igyekezett részt venni a programokon, amely fagyizással egészült ki ezúttal délután pedig a két nap fáradalmait pihenik ki – tudtuk meg.
A rendezvényt kísérő programokban többek között arcfestés, lufihajtogatás, kézműves foglalkozások, ugrálóvár, virágvásár és életmód-tanácsadás szerepelt is még.
Martinkertvárosi pünkösdi családi nap 2023.05.28.
Fotók: Bujdos Tibor