Közlekedésbiztonság

2023.05.28. 15:00

Megismerkedtek a borulásszimulátorral a sajókazaiak

Nyolcvanöt biciklit szereltek fel Sajókazán a Kerék-Párbeszéd közlekedésbiztonsági nap szervezői.

DA

Munkában a borulásszimulátor

Száz kerékpár számára biztosítottak ingyenes biztonsági tartozékokat a Kerék-Párbeszéd nevezetű közlekedésbiztonsági nap keretében Sajókazán nemrégiben a Radvánszky-kastély udvarán.  

– Idén második alkalommal kapcsolódott be a település 2015 után a nagy sikerű országos programsorozatba, a Roma Produkciós Iroda Alapítványtól Boda János gyártásvezető és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság rendezésében, Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos támogatásával – mondta Lévai Ákos, a helyszínt adó sajókazai Radvánszky Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója. – A nem csak roma származásúak számára rendezett esemény keretében a szervezők felajánlották, hogy önkénteseik száz darab kerékpárt felszerelnek teljesen ingyenesen biztonsági eszközökkel a KRESZ szabályainak megfelelően. Ezek között említhetjük a csengőt, a fényvisszaverő prizmát, az első és hátsó lámpát, az első és hátsó féket, valamint láthatósági mellényt is kaphattak a résztvevők. A lehetőséget a községben 85 bringás vette igénybe.

Emellett délelőtt, Rusznyák István polgármester megnyitója után előadást tartott Kovács László, a Magyar Autóklub budapesti szervezetének közlekedésbiztonsági oktatási referense a Radvánszky-kastélyban. A kastélyudvaron pedig a kerékpártanpályát, az e-rollert és a borulásszimulátort is ki lehetett próbálni.

KRESZ-tudással gazdagodtak 

A község lakossága szívesen bekapcsolódott a kerekezők napjába, hiszen sokan használják a biciklit általános közlekedési eszközként napi szinten.

– Közlekedéskultúra tekintetében egyre műveltebbek Sajókaza lakói, amihez a Kerék-Párbeszédhez hasonló rendezvények mind hozzájárulnak. A látogatószámból és a vegyes korosztályból ítélve pozitív volt a visszhangja az eseménynek. A fiatalok leginkább a tanpályának és a modern eszközök kipróbálásának örültek. A kerékpár mellett ezeknek az új közlekedési eszközöknek a használata egyelőre még nem elterjedt a településen. A dél­előtti előadáson mindenki számára hasznos információk hangzottak el a biztonságos közlekedésről. Az idősebbek pedig hálásak voltak az új felszerelésekért, amiket bárki, bármilyen biciklire megkaphatott mindenféle megkötés nélkül. Bár a használatba vett bringák általában jól felszereltek, de a helyi igénylésekből látszik, hogy még van hová fejlődnünk. Rendőrségi büntetésre már régen nem volt példa emiatt, de felszólítás időnként előfordul, hogy a bringás figyeljen oda a kötelező tartozékokra. Emiatt a jövőben is nyitottak vagyunk hasonló programok szervezésére, hogyha érkezik hozzánk egy megkeresés – osztotta meg a művelődési ház igazgatója.

Sajókaza hírei a boon.hu oldalán itt!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában