Füzér

2023.05.31. 17:37

Egyre modernebb eszközökkel „Reg-él” Füzér vára

Új kiállítás is várja a látogatókat a várgondnokság épületében.

Számos újdonságról számoltak be a füzéri várat is működtető Nagy-Milic Natúrpark Látogató Központ és Várgondnokság munkatársai egy újságírók számára szervezett bemutatón. A több ország közgyűjteményeinek, történelmi helyeinek összefogásával, a Smart Museum elnevezésű projekt keretében megvalósult fejlesztések és új kiállítás elsősorban a tájékozódást és az ismeretszerzést teszik élményszerűvé – hangzott el az eseményen. Tompa-Vida Márta, az intézmény vezetője előadásában kifejtette: a 2012-ben létrehozott várgondnokság a helyi turisztikai látványosságokat és programokat fogja össze, valamint működteti a létesítményeket, vagyis a központban megtalálható kiállítások, információs pont és ajándékbolt mellett a várat és a tájházakat is üzemeltetik. Megemlítette, hogy a honlapjukon minden információ elérhető, valamint van youtube csatornájuk és a közösségi oldalakon is jelen vannak immár 11 ezer követővel.

Fotó: BSZA

Az intézményvezető bemutatta azt a programot is, amellyel bárki a szobájából három dimenziós, virtuális sétát tehet a látogatóközpontban, valamint a gyönyörű várkápolnában és úgy tud „körülnézni” a számítógép segítségével, mintha ott lenne a helyszínen. A résztvevők ugyancsak megismerkedhettek a legújabb, mobiltelefonra letölthető applikációkkal, amelyek között van, amelyik a települést mutatja be egészen a várkapuig, másik pedig a várról ad teljes körű információkat, ezek főleg a fiatalok számára lehetnek érdekesek és hasznosak – hangzott el.

A füzériek különleges játékra is invitálják a vendégeket. Ehhez egy olyan többfunkciós térképet készíttettek, amely egyrészt segít eligazodni a vár különböző szintjein, másrészt ha valaki összegyűjti az összes pecsétet, amelyek Füzér várában, a tájház portákon, valamint a látogatóközpont épületében vannak elhelyezve, akkor egyedi ajándékkal lehetnek gazdagabbak.

Tompa-Vida Márta kiemelte: a látogató központ emeletén megnyílt új kiállítás is tartogat meglepetéseket. A pedagógusok például oktatási szoftvereket kaphatnak, valamint olyan kvízjátékot, amellyel ellenőrizhetik, mi ragad meg a diákokban az előadások, vagy a látogatás során. A Felső-Magyarországi Várak Egyesületének tagvárai ugyancsak megtekinthetők a tárlaton. Mindezeken túl a Füzérre látogatók betekinthetnek Bornemissza Anna szakácskönyvébe, elérhetnek egy levélíró alkalmazást, valamint van oklevélkészítő applikáció is – sorolta.

Mindezeken túl áttekinthetőek a várral kapcsolatos eddigi kutatási eredmények is – hangzott el.

A gyerekeket új elemként a Fehérlófia gyermek tanösvény várja.

Programok egész szezonra

Varga Enikő, marketing menedzser a füzéri programokat ismertette. Mint elmondta, rendezvényeiket a nagyobb ünnepségekhez igazítják. Ezeken a füzériek szlogenje, vagyis a „Reg-élő Vár” üzenetéhez hűen valóban megpróbálják élővé tenni ilyenkor az egykori erődítményt, valamint egyéb rendezvényhelyszíneiket: a várhegy alatti rendezvényteret, a pajtát. A vendégek ezek segítségével képet kaphatnak egy középkori vár életéről. Ehhez hagyományőrző csoportokkal működnek együtt – mesélte a marketing menedzser. Hozzátette: a hadi bemutatók mellett azt is láthatják a látogatók, hogyan dolgozott egy sütőasszony, vagy egy íródeák, de akár az akkori pénzverés tudományát is megismerhetik. A szezon mindig a Tavaszi Várkapu Tárogató című programmal kezdődik húsvétkor, majd a pünkösdi mulatsággal folytatódik. Varga Enikő a programok felsorolását a Szent István-napi, vagyis az augusztus 20-a környékére datálható rendezvénysorozattal folytatta, ami egy hétig tart. Legnagyobb őszi programjuk a zempléni Hegyköz „legpálinkásabb” rendezvénye a pálinka fesztivál október elején – közölte.

Fotó: BSZA

Pár ezerből hetvenezer

Horváth Jenő, Füzér polgármestere arról számolt be, hogy eddig már összesen mintegy 6.5 milliárd forintot költöttek a várhoz köthető fejlesztésekre különböző forrásokból. Felidézte, hogy  a várromok nagyobb léptékű és azóta is folyamatos régészeti munkálatai körülbelül harminc évvel ezelőtt, az 1990-es évek elején kezdődtek el és az addigi néhány ezres látogatószám már ennek hírére növekedni kezdett. Hozzátette: legutóbbi, 1,6 milliárd forintos fejlesztésüket tavaly adták át, hamarosan az akkor elkészült épületbe lehelnek életet azzal, hogy megnyílik a belső tereibe tervezett és összeállított kiállítás.

A polgármester mindezek mellett beszélt a Nagy-Milic – Füzér 2021-2030 elnevezésű fejlesztési programjukról, amelynek egyik fontos célja, hogy 2026-ban, a Szent Korona füzéri őrzésének ötszázadik évfordulóját már egy megfelelően helyreállított várban ünnepelhessék. Ehhez már számos közéleti szereplő és ismert személyiség támogatását megszerezték – mondta a polgármester. Hozzátette: a folyamatos fejlesztések ugrásszerű turisztikai érdeklődést eredményeztek, amelynek köszönhetően jelenleg már mintegy 240 vendégágy érhető el a körülbelül 400 lakosú településen. Megemlítette, hogy ez ugyan még nem elégséges ahhoz, hogy a helyi idegenforgalom kiszolgálása főállású munkahelyek sokaságát hozza létre, de így is komoly mellékjövedelmet hoz a lakosságnak. Később – amennyiben tervezett további fejlesztéseiket végre tudják hajtani – sok munkahelyet eredményezhet a turisztika füzéren, ami a vár és az intézmények hosszú távú fenntarthatóságát is biztosítja – emelte ki. Ezek között említette egy felvonó építését, amely azok számára tenné lehetővé a vár megközelítését, akik nem tudnak lépcsőt mászni. Becslése szerint ez az egyetlen beruházás akár meg is duplázhatja az emlékhely látogatottságát. Hamarosan megnyílik a vár tavaly átadott új épületébe tervezett kiállítás is – mondta.

Fotó: BSZA

A polgármester beszélt a vár további fejlesztéséről, valamint arról, hogy a varázslatos természeti környezet adottságait is ki tudják használni. Ezek között említette, hogy szeretnének egy körülbelül 7 kilométeres kerékpárutat építeni, amely segítségével a szlovákiai területeken is érintve körbe lehetne kerekezni a Nagy-Milicet. A vár négy évszakos vonzerejének növelése érdekében pedig egy kisebb szánkópályát is létrehoznának – mondta.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában