Búcsú

2023.05.31. 18:00

Csángókkal zarándokoltak Csíksomlyóra (fotókkal)

A legkeletebbre fekvő magyarlakta településről indult el az ünnepi búcsúba egy miskolci zarándok.

Detzky Anna

Együtt a csapat

Fotó: olvasó

A csíksomlyói búcsú már önmagában is felemelő, nemzetegyesítő élmény, ami visszahúzza a zarándokok szívét. Viszont ha valaki gyalogosan teszi meg a 900 kilométert, az egész életében emlékezni fog azokra a hetekre, amelyeket a csíksomlyói Babba Mária közbenjárását kérve, ilyen módon Istennek odaszánt. A gyalogos zarándoklatok szervező csapatában egy miskolci zarándok is útnak indul minden évben. 

- Tizenöt éve szervezünk zarándoklatokat a Mária Úton, köztük a csíksomlyói búcsúba. A Mária Út híres Mária-kegyhelyeket köt össze Közép-Kelet Európában. Észak-déli irányban Chestohowa és Medjugorje között húzódik. Nyugat-keleti irányban pedig Mariazell és Csíksomlyó között - mondta Hernádi Béla, a ViaPartium Zarándok Egyesület elnöke. 

Jó bakancs nélkül sehova 

Érdemes felkészülten elindulni a hosszú gyalogos zarándoklatokra.

- Személyes indíttatásom a zarándoklásra még gyermekkoromban kezdődött, amikor láttam, hogy édesanyám titokban vesz részt a Máriapócsra induló görögkatolikus gyalogos zarándoklaton. Mostanra rengeteg kilométer van a lábamban. Egyébként nulla kilométeres előzetes tapasztalattal is lehetséges, hogy valaki végig tudja csinálni az utat Csíksomlyóig. Egyik legkedvesebb zarándoktársam egy cigány asszony, aki a magyar-cigány megbékélésért ajánlotta fel a zarándoklatát, például három papucsban ment végig. Mégis minden újonnan csatlakozó zarándoknak azt szoktam javasolni, hogy a csíksomlyói út előtt túrázzon sokat és szerezzen be megfelelő felszerelést – ajánlotta az egyesület elnöke. 

Archaikus világ a csángóké 

A moldvai csángók különleges közösségébe csöppentek bele Magyarfaluban. 

- Általában a gyalogos zarándoklataink Budapestről indulnak és Gyimesbükkön át vezetnek Csíksomlyóig a Mária Út keleti szárnyán, ami körülbelül 900 kilométer. Ezt az utat most két zarándokcsapat tette meg, egy pedig más útvonalon haladt. Idén rendhagyó módon a mi csoportunk Csíksomlyótól is keletebbre, Magyarfaluból, a csángóföldön található legkeletebbre fekvő magyarlakta településről indította a zarándoklatát Czege Zoltán vezetésével. A Mária Út idáig már nem folytatódik, de ezen a jövőben szeretnénk változtatni. A moldvai csángók egy különleges szelete a világnak, lényegében egy középkori állapotában fennmaradt archaikus magyar közösség. Helyben megismerkedhettünk a csángó népzenével, néptánccal és a történelmükkel is Tímár Karina helyi szervező segítségével. Rengeteg csángó fiatal van, akik napjainkban újratanulják a magyart. Ugyanis a nyelvük nagy mértékben keveredett a románnal, mivel nincs magyar nyelvű szentmise azon a vidéken és nagyon kevés a munkahely. Innen öt nap alatt 131 kilométert tettünk meg gyalogosan, bő ezer méter szintkülönbséggel. Három észak-déli irányú folyóvölgyön keltünk át. Utunk során olyan emberrel is találkoztunk, aki futva tette meg ugyanezt a távot. A mi összeszokott csapatunk, az ország minden tájáról érkező 19 fő, különböző felekezetű zarándok volt. A legfiatalabb tagunk a zarándoklat előtt ünnepelte a 20 éves születésnapját, a legidősebb pedig 70 éves volt. Körülbelül ugyanennyi magyarfalui csángó csatlakozott hozzánk. Egészen más, nagyon felemelő hangulatú a Csíksomlyói búcsú, ha valaki részt vesz a csángómisén, vagy moldvai csángókkal közösen zarándokol. Velük együtt imádkoztunk a napfelkeltét látva. Kísért bennünket egy kisgyermekes család is, egy másik kísérőnk pedig furulyázott – mesélte a zarándok. 

Elhozták az égi áldást 

Bár nem úszták meg eső nélkül, de az időjárás összességében kedvezett a zarándokoknak. 

- Zarándoklat nincs eső nélkül, de komolyabb akadályba nem ütköztünk utunk során. Sőt volt olyan település, ahol két hétig esőért imádkoztak és a mi jövetelünkkel megérkezett az égi áldás is Isten kegyelmének jeleként. Csíksomlyóra minden évben visszatérni olyan érzés, mintha hazamenne az ember. Mindenki végig tudott jönni velünk, még az a tagunk is, aki először csatlakozott hozzánk. Amikor megérkeztünk az utolsó napon a Salvator-kápolnához, egy kört alkottunk és elmondtuk, hogy kiért, vagy miért ajánlottuk fel a zarándoklatunkat. Többen gyógyulásért, mások az orosz-ukrán háború befejezéséért, vagy a családtagjaiért gyalogoltak. Számomra ez volt az első olyan év, amikor úgy éreztem, hogy nemcsak beérkeztem a Csíksomlyói-nyeregbe, hanem testileg-lelkileg meg is érkeztem – summázta Hernádi Béla. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában