Gyermeknap

2023.05.28. 15:30

A tehetséges gyermek utat tör magának, de az utat biztonságossá kell tenni

Ebben a nyékládházi családban a tehetséget nem hagyták veszni, inkább minden erejükkel támogatják azt.

Nagy-Hankó-Krisztina

Enikő és a fiúk

Dorina kicsi kora óta énekel és dalversenyekre jár, eredményei évről-évre egyre jobbak. De a Miskolci Nemzeti Színház darabjaiban is szerepelt már gyermekszínészként. Azonban kiderült, nem ő az egyetlen tehetséggel megáldott gyermek a családjában. Az édesanyát kérdeztük, hogyan támogatják a gyerekeket álmaik beteljesülésében?

„Három gyermekes anyukaként úgy érzem, nagyon jól nevelem a gyermekeimet, hiszen alázatosak, segítőkészek, mindegyikükre büszke vagyok” – kezdte Szabó Piroska, az édesanya. A legidősebb lánya Enikő, 30 éves, már két gyermekes családanya ő is. Több szakmát is tanult, folyamatosan fejleszti magát. Kiskorától az az álma, hogy gyermekekkel foglalkozzon, amit el is ért. Korábban értelmileg akadályozott gyermekekkel foglalkozott, most bölcsődében dolgozik, pici gyermekek között. Minél előbb szeretett volna saját lurkókat is, minden vágya volt, hogy édesanya lehessen – emelte ki Piroska. Emellett kiemelkedő a kézügyessége, nemcsak a bölcsisekkel, de otthon is rengeteget alkot. Az 5 éves Bálintnak és a 6 éves Bencének maga készíti a tortákat, együtt pedig sokat kézműveskednek. Enikő elvégezte a műkörmös szakmát is, az apró mintákat is gyönyörűen megfesti a körmökre – jegyezte meg Piroska.  

Testvérek

Dorina énekel, Krisztofer hangosít 

Piroska két fiatalabb gyermeke tehetsége összekapcsolódik. A 22 éves Krisztofer egyetemista, mérnökinformatikusnak tanul a Miskolci Egyetemen. Kiskora óta érdeklődik az informatika és a hangtechnika iránt. Korábban hobbi szinten foglalkozott hangtechnikával, ma már egészen komolyan – hangsúlyozta az édesanyja. Hozzátette: bár autodidakta módon tanulta eddig, terveiben szerepel, hogy elvégezze a hangtechnika képzést is. Nyékládháza rendezvényein rendszeresen közreműködnek testvérével együtt. Dorina énekel, Krisztofer hangosít. Először két éve kérték fel erre a feladatra. Krisztofer azzal segíti a testvérét, hogy a zenei alapokat tudja igazítani az énekhez, ha szükséges – avatott be Piroska. 

Rangos szakmai zsűri előtt 

Dorina 15 éves, középiskolás, 8 éves kora óta énekel, vágya, hogy egyszer színésznő lehessen. Iskola mellett jár különórákra, szombatonként a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány stúdiójába. Kisebb-nagyobb rendezvényeken kap fellépési lehetőségeket is. Számtalan országos versenyen vett részt, ahol elismerik tehetségét. Szinte minden versenyen dobogós helyezést ér el – fűzte hozzá a büszke anyuka. 

Az álmaik útján 

„Számomra mindennél előbb való a gyermekeim támogatása, kibontakozása a mindennapokban is. Emiatt a családi életünk is nagyon megváltozott, igen aktív, pörgős lett, hisz minden rendezvényen, ahol Krisztofer technikusként dolgozik és Dorina látható, hallható, a család együtt van. Kell-e emiatt lemondani valamiről? Hát igen, lemondással és áldozattal jár a család minden tagja részéről. A párommal nekem a pihenésről és szabadidőről például. Gyermekeimnek azonban ez egy természetes életfolyamat, mert kicsi koruk óta gondoztuk a tehetségüket. Fáradságot, energiát, pénzt nem sajnálva támogatjuk a gyerekeinket mindenben, mert többszörösen kapjuk vissza élményekkel, örömökkel boldogsággal, mert ha ők kiegyensúlyozottak, boldogok, akkor igazi egy család. Nem csak lemondással jár mindez, hanem jutalmakkal is, mint például a most is elnyert hosszú hétvége a családdal Szilvásváradon.” - fogalmazott Piroska.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában