Beruházás

2023.03.29. 18:53

Megújult és bővült a cigándi iskola

Közel 300 millió forintot költhetett a beruházásra a tankerület

Az átadási ünnepségen

Fotó: BSZA

Átadták a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola felújított és jelentősen kibővített épületét. A beruházásra több mint 283 millió forintot fordíthatott a fenntartó Sárospataki Tankerületi Központ, ami európai uniós forrásból származott. Az avatásra szervezett eseményen dr. Hörcsik Richárd, Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője elmondta: a térségben az elmúlt években több mint kétmilliárd forintot sikerült iskolaberuházásokra fordítani, ami kiváló befektetésnek bizonyult. Mint hozzátette: így van ez Cigándon is, ahol bővül a gyermeklétszám és szükségessé vált a kinőtt iskolaépület bővítése. A felújítás, valamint az eszközök fejlesztése pedig az esélyegyenlőséget szolgálja – emelte ki. 

Dr. Hörcsik Richárd | Fotós: BSZA

A honatya beszédében szólt arról is, hogy az iskola lelkét a pedagógusok adják, ám elkerülhetetlenül szükséges az is, hogy a körülmények és az eszközök minél jobbak, színvonalasabbak legyenek. „Cigánd folyamatos fejlődésébe illeszkednek ezek a most átadott eszközök, iskolai bútorok, sporteszközök is: megnyílik előttünk a lehetőség, hogy jól használjuk ezeket, és később az itt tapasztaltakat, tanultakat a közösség és a magunk javára fordítsuk” – jelentette ki dr. Hörcsik Richárd.

Minden intézményt bővítettek

Oláh Krisztián, bodrogközi város polgármestere a jelenlévő képviselő egy korábban, szintén Cigándon elmondott beszédének egy részletével kezdte a köszöntőjét. Mégpedig azzal a felhívással, hogy „ne álljunk be azok sorába, akik temetik a Bodrogközt”. A polgármester rámutatott: az azóta elvégzett fejlesztéseken nagyon sokan dolgoztak, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a térség sorsa ismét pozitív irányba induljon el. Van kiért és van kivel dolgozni – mondta a polgármester arra utalva, hogy az iskolába négy településről járnak diákok (Cigánd mellett Tiszacsermelyről, Révleányvárról és Zemplénagárdról) és a pedagóguslétszám is teljes. Megemlítette azt is: az elmúlt esztendőkben az iskola összes épületét sikerült felújítani és energetikai korszerűsítéseket végrehajtani. Szintén bővíteni kellett az óvodát, a bölcsőde pedig éppen a harmadik bővítési beruházására vár – emelte ki a polgármester. 

Az iskolás gyermekek műsorából | Fotós: BSZA

Donkó József, a Sárospataki Tankerületi Központ igazgatója portálunknak elmondta: a mostani beruházás során egy épületrésszel gazdagodott az intézmény, új tantermekkel, aulával és más, az oktatás segítő helyiségekkel bővült az iskola, amely leginkább a 190 felső tagozatos iskolást érinti. Némethné Szendrei Csilla intézményvezető tudósítónknak elmondta: az építkezés idején az átmeneti időszakot az önkormányzat segítségével tudták áthidalni, ők biztosítottak ideiglenes épületeket, helyiségeket az oktatás zavartalan biztosítására. Hozzáfűzte: a bővítés lehetővé tette azt is, hogy újra kialakítsák a szaktantermi oktatás feltételeit. A cigándi iskolába jelenleg összesen mintegy 400 diák tanul. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában