Sok a feladatuk

2023.03.22. 19:30

Leterheltek a kárpátaljai református lelkészek

Zán Fábián Sándor püspök Sárospatakon beszélt a kárpátaljai magyarok helyzetéről

BSZA

Pásztor Dániel és Zán Fábián Sándor a szerdai tájékoztatón

Fotó: BSZA

A kárpátaljai reformátusok helyzetéről adott tájékoztatást a Sárospataki Református Teológiai Akadémián Zán Fábián Sándor a Kárpátaljai Református Egyház nemrég újraválasztott püspöke. A találkozón szó esett a jelenlegi, már hosszú ideje jól működő Sárospatak és Kárpátalja közötti oktatási együttműködés kiszélesítéséről, valamint a kárpátaljai magyar közösség további támogatásának lehetséges módjairól. Zán Fábián Sándor megemlítette, hogy Kárpátalján sok olyan lelkipásztor szolgál, akik Sárospatakon végeztek a teológián és visszatértek szülőföldjükre. A háborús helyzet térségüket érintő nehézségeiről szólva kifejtette: nagyon sok településen a lelkipásztorokra sok feladat hárul, ugyanis ők bátorítják az embereket, szervezik a menekültek segítését, végzik lelkészi munkájukat, valamint az adományok fogadását, szétosztását. Éppen ezért a püspök kérte a magyarországi lelkipásztorokat, hogy alkalmanként segítsenek tehermentesíteni túlterhelt kárpátaljai társaikat egy-egy hét, vagy hétvége átvállalásával. Hangsúlyozta: eddig minden lelkipásztor maradt azon a településen, ahol szolgál. Zán Fábián Sándor beszélt arról is, hogy jelenleg még nem tudják, milyen változásokat hoz a magyar nyelvű iskolák számára az Ukrajnában szeptembertől érvényes oktatási- és nyelvtörvény, de felkészülnek minden eshetőségre. Éppen ezért keresik azokat a lehetőségeket, amelyek áthidalhatják az ott, a magyar nyelvű oktatás területen keletkező várható nehézségeket. Véleménye szerint az egyik ilyen alternatíva lehet Sárospatak, ahol a Református Kollégiumban: a teológián, valamint a gimnáziumban most is mintegy félszáz kárpátaljai fiatal tanul. Ha sikerül megoldani azt a logisztikai nehézséget, hogy a határtól a gyerekek eljussanak Sárospatakra, akkor ez a megoldás kézenfekvő – jegyezte meg. A kárpátaljai püspök kérdésre válaszolva elmondta: a lelki támogatáson túl élelmiszerekre mindig szükségük van. Nemcsak a helyben élők számára, de amíg útközben a határ felé egy ideig náluk tartózkodnak, a menekülteknek is adnak élelmet - közölte. 

Mindenben segítenek

Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület (TIREK) püspöke – aki igei szolgálattal nyitotta meg az eseményt – úgy fogalmazott: a kárpátaljai magyarság mint ahogy eddig, ezután is számíthat az egyházkerület segítségére. A kárpátaljai lelkipásztorok terheinek csökkentésében az egyházkerület partner, a püspök – mint mondta - maga is kérni fogja az anyaországi lelkészeket, hogy vállaljanak ilyen alkalmakat. Emlékeztetett rá, hogy a Tiszáninneni Egyházkerület a kezdetektől segíti a kárpátaljaiakat és a segítségnyújtás - amíg szükséges - tovább is folytatódik - ígérte. Dr. Enghy Sándor professzor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora kiemelte: azért kezdeményezték a találkozót, hogy közvetlenül az érintettektől tudják meg, mire is van szükségük a háborús helyzetben. Mint elmondta, intézményük mindenben segíti azokat a kárpátaljai fiatalokat, akik Sárospatakon szeretnének tanulni. Egyik ilyen a két oktatási rendszer különbözőségeinek kiegyenlítése, hiszen Ukrajnában az ottani középiskolai rendszer szerint a fiatalok körülbelül másfél évvel korábban érettségiznek, mint magyarországi társaik. Közölte: igyekeznek megtalálni a lehetőséget, hogy ez ne okozzon gondot, ha például felsőoktatási intézményként a teológián szeretnének továbbtanulni. Ezen kívül minden lehetséges eszközzel támogatják azokat a diákokat is, akik a háborús helyzet miatt hosszabb ideig nélkülözni kénytelenek a családi környezetet. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában