Megmérettetés

2023.03.21. 12:30

Három év után újra becslési verseny Sárospatakon

A tavaly elhunyt szervező, Bigus Imre emlékének ajánlották az idei megmérettetést.

BSZA

A sárospataki verseny megnyitó ünnepségén

Fotó: BSZA

Három éves szünet után újra megrendezték a fizika becslési versenyt a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumban. Az eredetileg a gimnázium partneriskoláival közös verseny 1995-ben indult útjára, majd fokozatosan kiszélesedett. Az idei megmérettetést a verseny örökös szervezőjének, a vendéglátó intézmény egykori fizikatanárának tavaly bekövetkezett halála miatt Bigus Imre emlékének szentelték – mondta el a megnyitó ünnepségen Bujdos Mária, a gimnázium igazgatója. Hozzátette: Bigus Imre a modern, szemléltetésen alapuló oktatás híve volt, ez a szemlélet adta a becslési verseny gerincét is. Fontosnak tartotta azt is, hogy a diákok megismerjék a nagy fizikusok életművét, ezért minden versenyen megemlékeztek valamelyikükről. Ezúttal Hell Miksára, a 18. században élt csillagászra, matematikusra és fizikusra emlékeztek a verseny több feladatának segítségével. Az igazgató kiemelte: az idők során számos olyan diák megfordult a pataki versenyen, akikből később fizikus lett, vagy olyan pályát választott, amelyhez elengedhetetlenek a fizikai ismeretek.

Fotó: Bódisz Attila

Egyedülálló verseny

Szeder László, nyugalmazott fizika tanár az Árpád Vezér Gimnáziumban, és a becslési versenyek előkészítésében is együtt dolgozott Bigus Imrével. Mint közölte, a mostani feladatokat még egykori kollégája állította össze három éve. A kihagyás oka a koronavírus-járvány volt, a korlátozások miatt nem lehetett megrendezni a versenyt az elmúlt években. Elmondta azt is: mindig azon voltak, hogy a fiatalok számára érdekes, változatos és olykor váratlan, meghökkentő helyzeteket teremtsenek a feladatok során. Kiemelte: ez a verseny egyedülálló, nincs még egy hasonló az országban. 

A kassai Márai Sándor Gimnázium a kezdetektől szinte minden alkalommal képviseltette magát a becslési versenyen. Diószegi Árpád azonban ezúttal már nem kísérőtanárként, hanem egykori kollégája iránti tiszteletből érkezett Sárospatakra. Mint portálunknak elmesélte, Miskolcon vetődött fel 1995-ben egy beszélgetés során a fizikai becslési verseny ötlete, ahol maga is ott volt. Eredetileg a külhoni magyar iskolák bevonásával egy vándor verseny lett volna, ám a szervezést a határon túli intézmények nem tudták még akkor felvállalni. Így a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium vált állandó helyszínné Bigus Imre pedig az alapos, felkészült és elkötelezett szervezővé. Idén nyolc csapat képviseltette magát a megmérettetésen: a házigazdák mellett Kisvárdáról, Kassáról, Kecskemétről, Mezőberényből, Székelykeresztúrból, Egerből és Miskolcról érkeztek diákok. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában