Közlekedés

2023.03.02. 20:00

Új tantárgy a láthatáron

Minden szülő hazavárja a gyermekét. Fontos, hogy a diákok megtanuljanak közlekedni.

HE

Jó, ha a gyerekek már kisiskolásként megtanulják a közlekedés szabályait

Fotó: MW

Új, kötelező tárgyat vezethetnek be az iskolákban a közlekedésbiztonság érdekében. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az Oktatási Hivatal terve szerint az új tantárgy arra készítené fel a gyerekeket, hogy megismerjék a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedéshez szükséges szabályokat. 

A tantárgyat akár már a következő tanévben bevezethetik. A tervek szerint a tárgyból vizsgát is kell majd tenniük a diákoknak, aminek esetleges sikertelensége a tanulmányi előmenetelt nem befolyásolja, de a jogosítvány későbbi megszerzését akadályozhatja.

Forgalmas út mellett

– A diákok most is tanulnak az iskolában közlekedési ismereteket – jelezte portálunknak Barta József, az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és AMI igazgatója. – Az alsó tagozatosok környezetismeret- és testnevelésóra keretében, a felsősök pedig osztályfőnöki, természetismeret-, földrajz- valamint szintén testnevelés-órákon. 

Minden évszakban elmondjuk nekik a rájuk leselkedő veszélyeket. 

Télen arról esik szó, hogy a ködös, csúszós utakon nő az autósok féktávolsága, ezért még körültekintőbbnek kell lenni átkeléskor. Tavasszal a kerékpározás szabályaira irányítjuk a figyelmet. A közlekedésbiztonság a nevelésünk egyik legfontosabb része. Ebbe a munkába bevontuk az Edelényi Rendőrkapitányságot is, akik maximálisan segítik a munkánkat. Közlekedési vetélkedőket is szervezünk a gyerekeknek a rendőrséggel közösen. Az új tantárgy bevezetése abban segít majd, hogy a közlekedéssel kapcsolatos ismereteket koncentráltan tudjuk átadni – hangsúlyozta az igazgató.

Elmondta azt is, hogy korábban megsérült már diákjuk közlekedési balesetben az iskola környékén, szerencsére nem súlyosan. A 27-es út meglehetősen forgalmas, és ha elromlik az iskola előtti közlekedési lámpa, akkor a rendőrség vagy a polgárőrség megy, és irányítja a forgalmat. Azonban amíg megérkeznek, addig a karbantartó kollégák látják el a közlekedési felügyelő szerepét annak érdekében, hogy a diákok biztonságban legyenek. A kerékpározás szabályait pedig az iskolai kerékpáros táborban és vándortáborban gyakorolhatják a gyerekek.

Biciklivel járnak

Közlekedési ismereteket a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola diákjai is tanulnak tanítási órák keretén belül, tudtuk meg Nagy Attilától, az iskola igazgatójától. Vannak olyan kiadványaik is, amelyeket évekkel ezelőtt a szakminisztériumtól kaptak. Ezeket nem selejtezték le, mert jó szolgálatot tesznek, amikor a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályait oktatják, a felsősöket pedig a KRESZ-szel is megismertetik.

– Bizony nem sok idő jut az iskolában ezekre, így hasznos lesz az új tantárgy. De remélem, hogy nem plusz óraként jelenik majd meg, és nem hárul még nagyobb teher a gyerekekre. Ha itt a tavasz, sok diákunk jön biciklivel iskolába. Ezt szorgalmazzuk is, rendelkezünk biciklitárolóval. Iskolánk mindkét oldalról forgalmas út veszi körül, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a kerékpározás szabályainak oktatására. Szerencsére még nem történt közlekedési baleset diákjainkkal. Együttműködünk a rendőrséggel és egy egyesülettel is, melynek tagjai segítik a biztonságos közlekedésre nevelést – tette hozzá az igazgató.

Vigyázzunk egymásra!

A miskolci Szalay Sámuel Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvodában az úgynevezett KEVE (Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!) program segíti a közlekedési ismeretek tanítását, tudtuk meg Gulyás Ágnes igazgatótól. A program Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és az iskola fenntartójának összefogásával működik. 

Az elsős gyerekek 10 interaktív órán tanulhatják meg, hogyan közlekedjenek úgy, hogy ne legyen baleset a vége. Tanulnak többek között a közlekedési lámpákról, a tömegközlekedésről, arról, hogy hogyan juthatnak át az út másik oldalára, és hogy mi a teendő, ha baleset történik. A tanultakat kerékpáros ügyességi verseny és a városban tett séta is kiegészíti, sorolta Gulyás Ágnes. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában