Miskolci Polgári Est

2023.03.30. 19:48

A háborúnak nem lehetnek győztesei

Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tartott előadást Miskolcon az orosz-urkán háborúról.

Detzky Anna

Nógrádi György a a Miskolci Polgári Est alkalmán tartott előadást

Fotó: Ádám János

"Ennek a háborúnak nem lesznek győztesei" címmel dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tartott előadást a Miskolci Polgári Est alkalmán csütörtökön este, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Székházában, az Eszmék és Értékek Alapítvány és a Nyilas Misi Ház közös szervezésében. Az eseményen megjelent Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára és dr. Kiss János országgyűlési képviselő és a keresztény egyházi felekezetek képviselői. 

"Ezt a polgári estet hagyományteremtő céllal hívtuk újra életre. Miskolcon létezik egy magyar szívvel érző és gondolkodó polgári közösség, amelynek igénye van rá, hogy időről időre összegyűljön. Bízom benne, hogy ezek az esték hozzájárulhatnak a helyi értékteremtéshez" - mondta köszöntőjében dr. Alakszai Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye főispánja, a szervező alapítvány fővédnöke. "Információs társadalomban élünk, nagyon sok információ jut el mindenkihez a médiából, közösségi médiából. Viszont minél több információ jut el hozzánk, úgy érezzük, hogy annál kevesebbet tudunk az orosz - ukrán háborúról. Az egyetlen helyes erkölcsi alapállás, hogyha mi a béke oldalán állunk. A továbbiakban is szükség lesz a béke iránti imádságokra."

Európa már nem tényező

Kontinensünkon a parázs alatt sok olyan konfliktus van jelen, amiből újabb háború lehet. 

"1945-től a Földön egyetlen békés nap nem volt. Jelenleg körülbelül 30 háború folyik, amiből az orosz-ukrán háború fontos Európa számára. Ebben három globális játékos van: Amerikai Egyesült Államok, Kína és Oroszország, de Európa ma már nem globális játékos. Jelenleg a NATO haderejének 70 százalékát az Amerikai Egyesült Államok adja. Ugyanakkor Európában a délszláv konfliktus és a nagy Bulgária gondolata máig nem veszett ki. A Krím-félsziget leválasztása pedig Koszovó leválasztásához hasonlít" - jelentette ki előadásában dr. Nógrádi György. "Az orosz-ukrán konfliktus egészen odáig vezethető vissza, hogy független Ukrajna jött létre. Ez a világ 122. legkorruptabb állama az ENSZ listája szerint. Oroszország még korruptabb a lista szerint. Mindkét fél naponta megsérti az emberjogi egyezményeket, és elképesztően sok halott van a háborúban. Minden halottra három sebesült jut. Az egész világ azt várja, hogy Oroszország és Kína teremtse meg a békét, de Európa nem ezt mondja. Már Kissinger is azt javasolta, hogy ki kell játszani egymás ellen a Szovjetuniót és a Kínai Népköztársaságot. Az USA fő ellensége ma a Kínai Népköztársaság."

A magyaroknak igaza van

A háborús események alapján látszik, hogy bár az Európai Unió nem döntheti el az orosz-ukrán háború kimenetelét, de a költségeit mégis ő fizeti meg. 

"Európában egyedül a brit hírszerzés jelezte előre, hogy háború lesz. Senki nem számított rá, hogy Putyin háborút indít, de ezt tette. Viszont az Európai Unió fogja kifizetni Ukrajna újjáépítését a háború után. Igaz, hogy Európa fegyvereket ad, de a német és az amerikai katonai vezetők is azt mondják, hogy Ukrajna ezt a háborút nem nyerheti meg. Első perctől fogva az a magyar vélemény, hogy nem szabad fegyvert és katonát küldeni Ukrajnába. Annak ellenére, hogy fogadjuk a menekülteket és szinte mindent ingyen kapnak, az ukrán politikában mi vagyunk a második számú ellenség. Rengeteg magyar feketelistán van, nem léphetnek be Ukrajnába. Kárpátaljáról nagyon sok magyart elüldöztek, és rengeteg a magyar halott. Ez a háború csak fegyverszünettel érhet véget, és ha fegyvert, lőszert adunk Ukrajnának, akkor tovább tart a háború. Brüsszelben nagyon sokan mennek oda Szijjártó Péter külügyminiszterhez azzal, hogy Magyarországnak igaza van, de ezt csak négyszemközt lehet ma az Európai Unióban kimondani" - hangsúlyozta a biztonságpolitikai szakértő. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában