Gyógyfüvek

2023.03.13. 14:30

Ez történik Szabó Gyuri bácsi teáival – a bükki füvesember nélkül

Lassan 3 hónapja, hogy 94 éves korában elhunyt Szabó Gyuri bácsi bükki füvesember. Egyetlen örököse, lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa sajtóközleményt adott ki, amiben többek között elhatárolódik azoktól, akik szerinte nevükkel visszaélnek.

Szabó György Gyuri bácsi, a bükki füvesember és a lánya 2019-benBükkszentkereszten a Gyógynövény napokon.

Fotó: ÉM

Lopes-Szabó Zsuzsa elárulja, hogy mennyire hiányzik neki az édesapja, hiszen minden nap este 8-kor telefonon beszéltek egymással. Az általuk alapított cég életéből is hiányzik, hangsúlyozta, annak ellenére, hogy élete végén már nem vett részt aktívan a munkában. 

,,Neki más feladata volt: előadások, tanácsadások során gyógyított és tanított. A hivatások közül neki kettő is adatott, ez a kettő. Nyáron jobban fogjuk érezni a hiányát, mert a gyógynövény gyűjtésből-felvásárlásból mindig kivette a részét, ellenőrizte, felügyelte a minőséget. Szerencsére a kollégák megtanulták tőle, mire kell odafigyelni", írja Lopes-Szabó Zsuzsa, és folytatják tovább a munkáját. A közleményben arra is kitér, hogy a magyar népgyógyászat hagyományaira építve működtetik cégüket tovább. Édesapja szellemi hagyatékának szerinte a legfontosabb eleme, hogy hiteles volt, mert hitte, amit mondott. ,,Nem vezette más cél és érdek, mint hogy az annyira szeretett gyógynövényeket népszerűsítse. Nem akart senkinek megfelelni, nem mondott olyat, amit nem hitt, és nem tett olyat, amit nem mondott.  Nem tudott mindent és lehet, hogy nem tudott mindent jól, de egy dolog biztos: amit mondott, abban teljes meggyőződéssel hitt. Senki nem tett Magyarországon annyit a gyógynövények népszerűsítéséért, mint ő, és ezt a legmagasabb szakma is elismeri", fogalmazott közleményében Lopes-Szabó Zsuzsa utalván arra (ezt nem írja le a sajtónak szánt írásban), hogy Szabó György számtalan díj birtokosa, a legmagasabbat 2018. március 15-én vehette át: a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.

Sajtóközleményében az örökös arra is kitér, hogy szerinte csalók használják a nevüket, intenzív reklámkampányt folytat ugyanis egy nemzetközi csoport, akik mindenféle gyógyszereket, csodakenőcsöket árulnak telefonon a Györgytea nevet használva édesapja és az ő arcával, Lopes-Szabó Zsuzsa tőlük teljes mértékben elhatárolódik, olvasható közleményében.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában