Nem semmi!

2023.03.30. 07:00

Nem fogja kitalálni, most mit akar eladni Miskolc

Húsz napirendi pontot tárgyalnak csütörtökön az önkormányzati képviselők Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének márciusi rendes ülésén.

Szaniszló Bálint

Az épület meglehetősen rossz állapotban van

Fotó: SZB

Kétségtelenül a város ivóvízszolgáltatásának állami kézbe adása az egyik legfajsúlyosabb kérdés, amiről dönteniük kell a miskolci önkormányzati képviselőknek, de több más érdekes előterjesztés is akad a palettán. Jó tucatnyi ingatlant akar például eladni az önkormányzat. Közülük a legnagyobb falat a volt Központi Leánykollégium épülete, amely cím szerint a belvárosban, a Dózsa György utca 2. szám alatt található. 

Az épület eredeti funkciójának (kollégium) feladása óta kalandos életet élt meg.

Szuper irodaépület volt a terv 

Még az előző, dr. Kriza Ákos vezette önkormányzat elképzelése az volt, hogy az épületéből egy szupermodern, A-kategóriás belvárosi irodaépület legyen, amely egyben Miskolc belvárosának a modern kort idéző, emblematikus épülete is lehet. A tervezett akkori beruházás a második szakaszában a leánykollégiumon túl kiterjedt volna a szomszédos iskolaépületre, amely lényegében összeépült a kollégiummal - és nagyon leromlott állapotban van - sőt  a mögöttük lévő parkolóra is.

A korszerű irodaházat a két ingatlan felhasználásával alakították volna ki, a szakközépiskolai részben további irodák lettek volna. Tartozott volna egy 80 férőhelyes parkolóház is a komplexumhoz.  

A dolgok már ott tartottak, hogy az irodaház-komplexum engedélyes terveinek elkészítése folyamatban volt, és a közbeszerzési eljárást követően már kezdődött volna a kivitelezés előkészítése. A kétüteműre tervezett projekt költségigényét nettó 5 milliárd forintban határozták meg. Az önkormányzat következő évi költségvetési terve tartalmazott is 4 milliárd 325 millió forint kiadási előirányzatot erre a célra.

Magántőkére gondoltak 

Az önkormányzati választások nyomán 2019. őszén megalakult új önkormányzati vezetésnek azonban más elképzelései lettek. Veres Pál polgármester azt mondta, hogy a miskolci költségvetés szűkös helyzetében szó sem lehet arról, hogy a város saját pénzből finanszírozni tudná a beruházást. Elmondta, hogy a vállalkozók is mind visszaléptek, azt mondják, inkább lebontanák az épületet, de a mostani állapotában nem sok esélye van a megvalósításnak. Az volt az elképzelés, hogy a volt leánykollégium felújításához magánbefektetőt keresnek. Ebből azonban nem lett semmi.  

Ehelyett 2020. tavaszán, a pandémia idején Varga Andrea alpolgármester aláírásával született egy olyan döntés, hogy értékesítik az épületet. A minimális árat bruttó 672 millió forintban határozták meg. Az értékesítési kísérlet eredménytelen volt.  

A miskolci közgyűlés mai ülésén újra napirenden van az épület értékesítése. A Miskolc Holding Zrt. által készíttetett értékbecslés jelenleg bruttó 600 millió forintra taksálja a teljes épültkomplexum értékét. Jelenleg a főépületre és a konyhaként szolgáló hátsó nyúlványra szeretnének vevőt találni, és mindezekért legalább bruttó 455 millió forintot kapni. Kérdés, hogy ki és milyen célra tudja használni a meglehetősen romos épületet.  

A miskolci közgyűlés 9 órakor kezdődő üléséről a Boon.hu élő közvetítést ad. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában