Holnaptól nyári időszámítás

2023.03.25. 07:00

Az emberek várják az óraátállítás eltörlését

A helyiek szívük szerint örökre állandósítanák a nyári időszámítást.

Detzky Anna

Vasárnap hajnalban 2 órakor 3 órára kell állítani az időt: kezdődik a nyári időszámítás

Fotó: MW

Hamarosan véget ér a téli időszámítás, és március 26-án, a hónap utolsó vasárnapján hajnali kettőkör három órára kell átállítani az órát. Azaz egy órával kevesebbet alhatunk. Természetesen emiatt a legritkább esetben kelnek fel az emberek. Úgyhogy a változásra jó már előző nap este gondolni, különösen, ha másnap reggel időre kell elindulnunk valahová.

Átáll a tömegközlekedés

Az MVK Zrt. tájékoztatja a miskolciakat és a városban utazókat, hogy március 25-én szombaton még valamennyi járat a téli, 26-án, az óraátállítást követően pedig már nyári időszámítás szerint közlekedik. Az óraátállítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét is érinti. Az Észak-Magyarországi régióval kapcsolatban egyedül a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal érintett, de a vasútvonal Debrecen utáni szakaszán nem lesz változás. A Volánbusznál pedig egy-két busz közlekedése módosul Érd, Kiskunhalas és Hódmezővásárhely térségében – olvasható a mavcsoport.hu -n.

Még egy évig biztosan lesz

A nyári időszámítást a 20. század elején vezették be, ami széles körben elfogadott rendszer. Ilyenkor a helyi időt 1 órával előre állítják az adott időzóna idejéhez képest. Alkalmazása jelenleg a Föld népességének megközelítőleg negyedét érinti. Kezdetben energiamegtakarítási céllal javasolták a döntéshozók. Mivel nyáron magasabb a napfényes órák száma, ezért rövidebb ideig van szükség a mesterséges világítás használatára. Többször szóba került már az Európai Unióban az óraátállítás eltörlése, de az energiaválság miatt egyelőre nem vezették be. Viszont jelen állás szerint 2024-ben mégis megszülethet ez a döntés. Ebben az esetben az adott tagországnak véglegesen a nyári, vagy a téli időszámításra kell majd átállnia. A magyar lakosság nagy része örülne, ha megszabadulhatna az óraátállítás kellemetlenségeitől. A mi olvasóink és a helyi háziorvosok véleményéből is ez derült ki.

Felborítja a biológiai órát

– Az óraátállítás nagyon felborítja az ember biológiai óráját. Tavaly például éppen ilyenkor kaptam el a koronavírust. Mivel enyhe tünetekkel jelentkezett a betegség, ezért azt hittem, hogy amiatt vagyok álmos és fáradt, mert át kellett állítani az órát, így később jutottam el orvoshoz – mondta Bogdán Lászlóné, hűséges felsőzsolcai olvasónk. – Az biztos, hogy nem tartom jó dolognak az óraátállítást, de mivel már nyugdíjas vagyok, nekem ez azért már nem annyira húsba vágó kérdés. Amikor még dolgoztam sokkal jobban zavart, hogy egy órával korábban kellett felkelni reggel, és munkába indulni. A téli időszámításra való átállás azonban kevésbé idegesített. A világítás és a fűtés szempontjából sem érzékelek nagy különbséget a kettő között. A gyerekeknek viszont mindig nehéz volt, és ma is az a fiataloknak. Saját felnőtt unokáim is várják már, hogy felsőbb szinten is döntés szülessen ebben a kérdésben, de megértjük, hogy ennél most fontosabb problémák is vannak.

Jobb, ha tovább van világos

Egy miskolci édesanya babájával izgatottan várja otthon a gyerkőc első óraátállítását.
– Magam részéről szeretem a tavaszi óraátállítást, mert kicsit tovább lesz világos. Viszont az igaz, hogy megviseli a szervezetet, édesanyám is mondja. Nekem jelenleg öt hónapos a kislányom, és mostanra rendszer alakult ki az életében. Megvan, hogy mikor fürdetjük, mikor kel és mikor eszik – osztotta meg Urbán Helga, akit művészi természetfotóiról ismerhetnek az olvasók. – Úgyhogy egy kicsit tartok tőle, hogy mennyire fogja őt megzavarni, és hogy fogunk tudni erre átállni. Hogyha nem lesz olyan korán sötét, akkor egy kicsit még világosban ki tudunk ülni a teraszra a férjemmel, miután ő is hazaér a munkából. Ezt már nagyon várjuk, de a téli időszámítást inkább eltörölném. Annál is inkább, mert a világítás és a fűtés használata terén nem veszünk észre semmilyen különbséget, ugyanis nem 8-kor, vagy 9-kor kelünk, hanem hamarabb. Még, amikor munkába jártam autóval, akkor is inkább az zavart, hogy délután hamar lett sötét.

Alvászavart okozhat

A felnőtt és a gyermek háziorvos véleménye szerint is megterheli a szervezetet az óraátállítás, különösen bizonyos alapbetegségek esetében.
– Az óraátállítást senki nem szereti, mert megzavarja az ember biológiai óráját. Idő kell ahhoz, hogy az új helyzethez alkalmazkodjon a szervezet. Gyakori ilyenkor az alvászavar és az ebből adódó idegesség, vérnyomás problémák. Szomorú vagyok, hogy régóta nem született abban végleges döntés, hogy eltörlik-e, vagy megmarad az óraátállítás – fejtette ki dr. Breitenbach Géza háziorvos, a Praktizáló Orvosok Szövetségének elnöke. – Bár amiatt nem szoktak eljönni a páciensek a rendelőbe, mert rosszul lesznek az óraátállítás miatt, de sokan beszélnek a tüneteikről. Persze ez nem nevezhető betegségnek, inkább csak kellemetlen állapotnak.
– A bölcsődei és az óvodai gondozónők is beszámolnak róla, hogy óraátállításkor megváltozik a gyerekek magatartása. Azonban egészségügyileg főleg a nagyobb gyerekek érzik meg. Szerencsére a kicsik között még kevés a krónikus beteg, ezért őket kevésbé viseli meg, mint a felnőtteket. Alapvetően a szív- és érrendszeri, illetve az idegrendszert érintő betegségeknél okozhat az óraátállítás nagyobb problémát – jelentette ki dr. Török Lajos gyermekorvos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában