Takarítás

2023.03.16. 16:30

Ausztriáról és Svájcról vesznek példát Zemplénben

Újra meghirdették a „Tiszta Zemplén” akciót – hamarosan neki is vágnak

BSZA

A fotón: a tavalyi verseny keretében gyűjtik a pataki refis diákok a hulladékot a Bodrog-parton

Fotó: Bódisz Attila

A Wáberer Alapítvány rendezésében idén is megszervezik a térség általános- és középiskoláinak bevonásával a „Tiszta Zemplén” elnevezésű hulladékgyűjtési akciót. 

„Már tavaly bejelentettem, hogy 2023-ban folytatjuk a kezdeményezést. Mégis, kicsit meglepett, ugyanakkor nagy örömet is okozott, amikor a zempléniek megkérdezték: mikor kezdődik, mert szívesen részt vennének? Számomra ez azt jelenti, hogy sikerült hagyományt teremteni és tovább erősíteni az igényt a rendezett, tiszta környezet megteremtésére. Jó volt érezni, hogy egyformán gondolkodunk erről és én szívesen hozzájárulok megvalósításához. Miért ne teremthetnénk ezzel is értéket? Ausztria és Svájc tisztasága látványos és közmondásos. A miénk is lehetne az. Irigyeljenek bennünket ők, hogy nálunk milyen tisztaság van!” - közölte a kezdeményező Wáberer György, az alapítvány alapítója, elnöke. 

Mint hozzátette, biztos abban, hogy az iskolai csapatok az idén a tavalyi eredményekénél is sikeresebbek lesznek. Akkor 10 település 17 általános és középiskolájának diákjai, több mint 1000 tanuló vett részt az akcióban. 780 zsákot töltöttek meg az erdei utakról, a folyópartokról és a turisztikai útvonalakról összegyűjtött illegális hulladékkal - emlékeztetett. 

„A pedagógusok nagyszerű munkát végeztek és tudom, hogy így tesznek az idén is. Sajnos van mit összeszedni” – jegyezte meg Wáberer György. Egyben megköszönte, hogy kezdeményezésükhöz támogatóként ismét csatlakozott a FémAlk Zrt., a Weinberg 93 Kft. és a Zempléni Z.H.K. Kft. 

A szervezők március 17-ig várják az alsó- és felső tagozatos általános iskolás csapatok, valamint a középiskolások jelentkezését. A hulladékgyűjtési akció a kiírás szerint március 19-én kezdődik és április 2-áig tart. 

A legtöbb hulladékot összegyűjtő csapatokat kategóriánként értékelik és a helyezést elérők értékes jutalomban részesülnek. A harmadik helyért minden kategóriában 100 ezer forint jár, a második helyezést elérő általános iskolás csoportok 120 ezer forintot kapnak, ez középiskolások számára 150 ezer forint. A győztes általános iskolás csapatok 150 ezer forinttal lehetnek gazdagabbak, középiskolásoknak a győzelem 200 ezer forintot ér.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában