Bosszantó

2023.02.28. 09:44

Ózdon útban vannak a védett vetési varjak

A pályázati munka közelgő kezdete kapcsán a régi nyárfák helyzetét is rendezni kell Ózdon.

ME

A védett varjak helyzetét is rendezni kell

Fotós: ME

Rövidesen elkezdődik a Zöld Sziget elnevezésű fejlesztési projekt, amely Ózdon az Ifjúsági park, a Horgász-tó és a Városi Stadion területét érinti. Az előkészületek már tartanak, amely során rengeteg apró részletre figyelnie kell az önkormányzatnak. Az egyik ilyen a vetési varjak helyzete, hiszen a védett madarak évtizedek óta a stadion és park határán lévő nyárfákon fészkelnek. Azokon a fákon, amelyek elöregedtek, rossz állapotúak, ezért megérettek a kivágásra. Ráadásul a fejlesztés kapcsán ezen a részen haladna a rekortán futópálya nyomvonala is, ezért mindenképpen megoldást kell találni.

A helyi önkormányzat a Bükki Nemzeti Park munkatársaival közösen igyekszik a problémát kezelni, a fákat úgy eltávolítani, hogy a varjak se szenvedjenek kárt.

300 pár Ózdon 

- Tudom, hogy többünket dühít a varjak tevékenysége, de nem tehetünk ellenük, mert a jogszabályok erre nem adnak lehetőséget – mondta a bejárás után Janiczak Dávid, Ózd polgármestere. – Országosan két és félezer pár él, ebből Ózdon nagyjából háromszáz párral találkozhatunk, ezért tapasztalhatunk fokozott védelmet. A fészkükkel különösen óvatosnak kell lenni, mivel a magas 30 méteres fákon szeretik kiépíteni, hiányukban könnyen átköltözhetnek lakótelepekre, ezeket a helyeket ugyanis kiemelten kedvelik. A város szélein lenne számukra megfelelő hely, de évtizedek óta ezen a helyen élnek, így az átszoktatásuk nehéz feladat lenne.  

Janiczak Dávid azt is hozzátette, hogy a védekezésre a legjobb, ha kerüljük a szemetelést, a lakótelepi kukákat zárva tartjuk, és vigyázunk, hogy melléjük se kerüljön hulladék, mert ez mind vonzza őket. A pályázat kapcsán pedig a Bükki Nemzeti Park és az önkormányzat szakemberei folyamatosan konzultálnak, hogy a lehető legjobb megoldást megtalálják.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában