Színes, szórakoztató

2023.02.24. 18:00

Koncert: zene másképp

A jubileumi hangversenysorozat második koncertjét mutatta be a zeneiskola Mezőkövesden.

ÉM

Illusztráció

Fotó: MW

A Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola idén ünnepli hatvanadik tanévét. Ennek alkalmából hangversenysorozatot indított, melynek célja, hogy közelebb hozza a zenét a hallgatósághoz. Az este során színpadra állt egyebek mellett az iskola gitárzenekara, akik például a Scarborough fair angol balladát játszották el. A koncerten felcsendült még – a teljesség igénye nélkül – trombitán a Hull a pelyhes dal egyedi feldolgozása, zongorán Bartók Béla gyermekdala, gordonkán a Virágének a Videux kódexből szerzemény, valamint az Anasztázia című film betétdala és a My Fair Lady musical Csudijó dala is elhangzott a magánének szakos növendékek előadásában. Emellett furulya is megszólalt az este során két kamaraprodukció keretében, például Michael Praetorius La Volta szerzeményét hallgathatták meg a jelenlévők. A hangversenyt pedig két keyboard előadás zárta - adta hírül a mezokovesd.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában