Kártyajáték

2023.02.12. 16:30

Kisrozvágyi ezerverseny

Több éve éledt újra a népszerű kártyajáték a településen.

BSZA

Több asztalnál játszottak egyszerre

Tizennyolc résztvevővel idén is megrendezték a már hagyományos Ezerversenyt Kisrozvágyon, a helyi művelődési házban – olvasható a település közösségi oldalán. 

Speciális 

Ez egy speciális kártyajáték, amit szinte csakis a bodrogközi kistelepülésen játszanak magyar kártyával. A helyiek szerint az Amerikába kivándorló, majd onnan később visszatérő kisrozvágyiak találták ki, a tengeri hajóúton csiszolták kerekké a játékot. 

Több éve éledt újra a kártyajáték a településen, amiből minden esztendőben versenyt rendeznek, hármas csapatokra osztva. Idén az első helyet Fülöp Tihamér szerezte meg, második lett Kenikker Róbert, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára id. Pataki Bertalan állhatott fel. A díjakat Roják Laura polgármester adta át. A győztesek oklevelet és ajándékot kaptak, az első helyezett pedig kupát is átvehetett. Mindezeken túl a helyi asszonyok pogácsával, italokkal, valamint babgulyással vendégelték meg a résztvevőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában