Nagy veszélyben!

2023.02.21. 11:30

Borzasztó látvány: Ezért fogynak a fák miskolctapolcai parkban (képekkel és videóval)

A tapolcai parkban most kivágott fák pótlására kevésbé klímaérzékeny, lombhullató fajokat telepítenek a Hejő-ligetbe.

Szaniszló Bálint

Látszólag egészséges fákat vágtak ki a miskolctapolcai parkban

Fotó: SZB

Olvasóink már szóvá tették, de saját szemünkkel is meggyőződhettünk arról, hogy az éppen felújítás alatt álló miskolctapolcai parkban - ahogy fogalmaztak az emberek - „tömegesen vágnak ki fákat". Azzal tisztában vagyunk, hogy a tavaly márciusban kezdődött parkfelújításnak a növényállomány karbantartása is. A kivágott fák nyomán azonban jelenleg riasztó kinézetet ölt az őspark és egyelőre még lelki szemeink előtt sem látjuk, hogyan lesz ebből a hőn áhított megújulás.

A fakivágások okai után kutatva tettünk fel kérdéseket a miskolci városháza sajtó osztályának. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen elvek szerint végzi a kivitelező a növények karbantartását? Mennyi és milyen fákat távolítottak el? Lesz-e pótlás? Milyen fákat ültetnek a kivágottak helyett?

Czifrusz Natália városi főkertész válaszolt kérdéseinkre. Mint fogalmazott, a parkfelújítást végző kivitelező „részletes fafelmérés birtokában kezdte meg a munkát, és az előkészítő munkafázisok között sor is került a tervben szereplő veszélyes vagy beteg fák kivágására. Az elmúlt héten ismét több fa kivágását is el kellett rendelni.”

Ezt tette az aszály

A szakember elmondása szerint alapvetően két probléma lépett fel. „A 2022-es év rendkívül száraz, aszályos időjárás következtében a park fenyő állományában tömeges pusztulás következett be, 7 darab változó méretű és korú lucfenyő száradt ki. Bár a hideget és a szélsőséges időjárási körülményeket elviselik, azt kevesen tudják, hogy nagyon vízigényes fajokról van szó. Mint ahogy azt sokfelé, akár házikertekben is tapasztalható szinte egyik hónapról a másikra, nagyon rövid idő alatt teljesen elszárad a fenyők lombja és ezzel a koronája is, ennek oka az előző év aszályában keresendő.”

Fenyveseket képes felfalni 

Czifrusz Natália a másik nagy ellenségnek a fenyőszút nevezte. „Kártétele miatt további két fát kellett kivágnunk, melyeket olyan mértékben támadott meg ez az kártevő, amely néhány hónap alatt egész fenyveseket képes felfalni, hogy azok szintén teljesen kiszáradtak. Sajnos ez egy visszafordíthatatlan folyamat, ilyenkor mérlegelésre nincs lehetőség, a száraz fát ki kell vágni, sőt a szúkártétel miatt a növényegészségügyi szempontokat figyelembe véve az elszállítást is mielőbb meg kellett oldani annak érdekében, hogy a kártevő terjedését lelassítsuk.”

Máshol pótolják a kivágottakat 

A városi főkertész hangsúlyozta, hogy a park kivitelezése során folyamatosan vizsgálják a fa növényállományát és a szükséges beavatkozásokat megteszik. Mint mondta, a fejlesztés elsődleges célja a park felújítása mellett a ritka és gyűjteményes növényfajok gazdagítása, a meglévő állomány bemutatása. 

Arra a kérdésünkre, hogy „Milyen fákat ültetnek a kivágottak helyett?”, a következő választ kaptuk: „A most kivágott fák pótlására más, kevésbé klímaérzékeny lombhullató fajok telepítését a Hejő-ligetben tervezzük elvégezni...”

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában