Jól vizsgázott

2023.02.04. 10:00

Már felavatták: kétszer is nekihajtottak a sodronyköteles elválasztónak a 37-esen

A rendszer viszont jól vizsgázott, megakadályozza, hogy a áttérjenek a szembe sávba és a járművekben is kisebb kárt okoz, mint a szalagkorlát.

HI

A sodronyköteles elválasztónak már nekihajtottak

Fotó: Horváth Imre

A közelmúltban már beszámoltunk róla, hogy a 37-es számú főút december elején a forgalomnak mind a négy sávon megnyitott Gesztely és Szerencs közötti szakaszán végig 70 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben, ugyanis április végéig még építési területnek számít, főként az út menti zöldítést végzi majd a kivitelező a jobb idő beköszönte után.

Az arra közlekedőknek azonban az is szemet szúrhat, hogy az autósok már „felavatták” a körforgalmakat, és a sodronyköteles elválasztót is. Az újharangodi, a taktaharkányi és a bekecsi körforgalomban is van már keréknyom, vagyis jól látható, hogy áthajtottak rajta, miután túl későn fékeztek. A Gesztely és az újharangodi körforgalom között lévő sodronyköteles elválasztónak pedig a Miskolc irányába közlekedő oldalról is nekihajtottak, rögtön a gesztelyi körforgalom utáni emelkedőn, illetve a másik végén is.

Személyi sérülés nem volt

Érdeklődtünk a vármegyei rendőr-főkapitányságon, hogy az első hónapnak mi volt a tapasztalata az érintett útszakaszon a balesetek tekintetében.

„2022. december 01-je és 2023. január 13-a közötti időszakban összesen négy, személyi sérülés nélküli anyagi káros baleset történt ezen a szakaszon. Egy esetben elsőbbségi jog megsértése (körforgalomba behajtás), egy esetben követési távolság be nem tartása miatt, két esetben megcsúszás és sodronykötélnek ütközés” – tájékoztatták portálunkat.

Mint írják: a sodronykötél egy esetben sem sérült, a mozgatható és cserélhető tartóelemek rongálódtak. A sodronykötél mind a két esetben megakadályozta a járművek áthaladását a szemből érkező forgalmi sávba, ezzel elkerülve a frontális ütközéseket, és a járművekben jóval kisebb anyagi kárt okozott, mint a szalagkorlát, és az azt rögzítő horganyzott tartókonzol okoz.

„Az új, elkülönített pályatestektől, új jármű visszatartó rendszertől (sodronykötél) azt várjuk a jövőben, hogy a közlekedés biztonságos, kényelmes, és főként balesetmentes legyen” – tették hozzá.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában