Vadonatúj programsorozat

2023.02.03. 15:00

A színházi élményt azonnal ki is beszélhetik

Jótékonysági Truváj és Trécs Estek a Miskolc Kulturális Központ Nonprofit Kft. szervezésében.

NHK

Béres Attila, Majorné Bencze Tünde és Fandl Ferenc a pénteki sajtótájékoztatón

Fotó: Ádám János

A Művészetek Háza (MŰHA) Kávézójában pénteken tartottak sajtótájékoztatót legújabb kezdeményezésükről. „Mulassunk úgy, hogy haszna legyen” a mottója a MÜHA Kávézó vadonatúj programsorozatának, aminek első része jövő héten lesz. A színházi klub ingyenes, de a résztvevők tetszésüket jótékonykodással fejezhetik ki, ugyanis a Miskolci Kulturális Központ a kávézó vendégeinek fogyasztásából 20 százalékot ajánl fel a Miskolci Nemzeti Színháznak. Az est ideje alatt a kihelyezett dobozba is tehet pénzt a közönség, mindenki annyit, amennyit szeretne, belátása szerint – mondta Majorné Bencze Tünde, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Színházbarátokat várnak

A MŰHA az előző évben minden második hónapban meghirdetett egy újabb programot klub jelleggel, és azt tapasztalták, hogy a közönség nagyon kedveli az ilyen eseményeket – vélekedett az ügyvezető. Indítottak irodalmi, zenei, valamint közéleti klubot is, és ebből a sorból nem maradhat ki a színházi tematika sem. Nagyjából egy éve tervezik ennek az estnek a létrehozását, amely közösséget épít, és van mód a beszélgetésre is. A megvalósításhoz az ötletet a kultúrára éhes miskolci közönség által jól ismert miskolci fiatalember, Bájer Máté adta, aki slam poetry-vel foglalkozik. A „Truváj és Trécs” elnevezés is tőle származik, amely utal arra, hogy valamilyen művészi élményhez beszélgetés társul. Az első alkalom február 7-én kedden este lesz. Utána pedig havi rendszerességgel szeretnék megtartani. Az első este „truváj felelőse” Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze lesz.

Nem csupán formai az együttműködés a két kulturális intézmény között, hanem tartalmi is. A 200 éves színház a napi megélhetésért küzd, de emelt fővel szeretnék túlélni a jubileumot – fogalmazott Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Hozzátette: fontos számukra minden támogatás, de azon túl az is lényeges, hogy ebben a klubban közösség alakul ki, beszélgetés szerveződik az előadás kapcsán. A miskolci közönség szereti a színházát, figyel rá, ez már többször is bebizonyosodott, ez azonban a köszönet mellett felelősséget is ró rájuk – emelte ki teátrum igazgatója.

Fotós: Ádám János

Milyen jó lenne, ha egy előadást azonnal meg lehetne vitatni, hiszen annyi kérdés vetül föl az emberekben, lehet, hogy nem kellene megvárni, amíg leülepedik, ez volt az alapgondolat a klub ötletének megszületésekor – hangsúlyozta Fandl Ferenc színművész. Az első alkalommal egy monodrámát fog előadni, Soóky László „A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti” címet viselő művét. Amely a nyolcvanas-kilencvenes években, a rendszerváltás időszakában játszódik, és humoros környezetben ábrázolja a felvidéki magyarok akkori életét. A cselekmény egy kocsmában játszódik, így a kávéházi környezet pont ideális tér lesz hozzá – jegyezte meg a színművész. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában