25-ös út fejlesztés

2023.01.11. 12:00

Több lehetőség a kerülésre

A 23-25-ös főút fejlesztése az ózdi autósok közlekedési szokásait is átformálja az előttünk álló években.

ME

A zárás pontja a borsodnádasdi szerpentin tetején

Fotó: Marosréti Ervin

Több mint egy hónappal ezelőtt adták át a munkaterületet a kivitelezőnek, a 23-25-ös főút modernizációja tavaly decemberben kezdődött el. Az előkészületek már évek óta tartanak, de a munkagépek a közelmúltban vonultak fel. A nagyjából hét kilométer hosszú szerpentinen először a Heves vármegyei részen dolgoznak. A kivitelező azonban arra is figyelt, hogy Ózdot ne zárja el a „külvilágtól”, ezért a főváros felé vezető úton továbbra is lehet közlekedni, igaz, némi kerülővel. A bekölcei bekötőút és Szentdomonkos között teljes pályás útlezárás mellett dolgoznak. A forgalmat ezért az Egercsehi–Tarnalelesz–Szúcs közötti szakaszra, valamint Egercsehi belterületi, illetve Bekölce belterületi és külterületi szakaszára terelik. Ezeket a részeket azonban még a lezárás előtt felújították. Az ózdiak számára azonban több egyéb lehetőség is kínálkozik arra, hogy elkerüljék az érintett részt.

Eger felé

A városból indulva legrövidebben az M3-as autópályát Egeren keresztül, majd az M25-ös út segítségével érhetik el az autósok. A hevesi vármegyeszékhelyet azonban Szilvásváradon keresztül, valamint Borsodnádasd érintésével a balatoni szerpentinen keresztül is elérhetik az ózdiak.

– Évek óta erre járok Ózdról Budapestre – tette hozzá egy autós. – A 23-as úton ugyanis nemcsak a jelenleg felújítás alatt álló szakasz rossz minőségű, hanem utána is. Sok településen kell átjutni, amíg elérjük a 21-es főutat Nagybátonynál. Az én szokásaimat tehát ez a fejlesztés nem változtatta meg, de természetesen örülök neki, hogy a régiónkban ilyen munka zajlik. Még akkor is, ha több évet vesz igénybe. Vártunk rá nagyon sokat, most már ezt a néhány évet kibírjuk.

A Hegyháton át

Kézenfekvő megoldás tehát Egeren keresztül elérni az M3-as autópályát, viszont ha a kilométerórára pillantunk, akkor azt lehet látni, hogy legalább 25-30 kilométerrel hosszabb az út a főváros határáig, és a forgalom is nagyobb, mint a Hegyháton át, Nógrádon keresztül. Aki szeretne nyugalmasabban utazni, annak célszerű Ózdról Domaháza és Zabar felé venni az irányt. Ugyan itt is le kell küzdeni egy szerpentines szakaszt, majd ezután dönteni is kell. Zabarból ugyanis lehet Cereden keresztül Salgótarján felé fordulni, vagy Istenmezeje érintésével Pétervásárára eljutni, ahonnan már a korábban megszokott útvonalon lehet folytatni az autózást Pest felé. Utóbbinál azonban számolni kell azzal, hogy Zabar és Istenmezeje között az útminőség nem optimális, ezért a gázról többször is el kell venni a lábunkat.

Még nem érezhető

– Egyelőre még nem tapasztaltunk jelentős személyautóforgalom-növekedést, de természetesen fel kell rá készülnünk – szögezte le Elek István, a kerülő útvonalat érintő Domaháza polgármestere. – A Hangony völgyében megcsinálták az utat, ami nagyon sokat jelent számunkra, Nógrádban viszont Istenmezeje előtt van egy nagyon rossz minőségű szakasz. Talán ez lehet, ami visszatartja a közlekedőket, de valóban elképzelhető, hogy Ózdról nem csupán Eger, hanem Salgótarján felé is többen jönnek majd az útfelújítás alatt. Nálunk a gyerekek megszokták, hogy az úttesten szabadabban mozognak, kerékpároznak, ezért fel kell hívjuk a figyelmüket a várható nagyobb forgalomra. Ha úgy alakul, akkor a rendőrség segítségét is kérjük majd az ügyben, de ehhez az kell, hogy valóban nagymértékben változzon a mostani helyzet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában