Miskolc

2023.01.16. 17:30

A Zsarnain árusítók nem szeretnének éves bérletet

Szerintük kigazdálkodhatatlan ennek a megvásárlása számukra.

UA

A miskolci Zsarnai piacon

Fotó: ÉM

Újabb könnyítéseket vezettek be a Zsarnai piacon – írtuk korábban. A kereskedők terheinek csökkentése és a kihasználtság további növelése érdekében, a Zsarnai piacot működtető Városgazda Nonprofit Kft. a 2023-as évben a bérlők számára új kedvezményeket biztosít – tudatta a városháza újabb közleménye, összegezve, miben áll az ajánlat. Eszerint a kereskedők, akik januárban és februárban is a havi bérlést választják, 20-20 százalékos kedvezményben részesülhetnek az adott hónapokra. Mivel a bérlők egy része a januári bérleti díjat már befizette, ezért a kedvezmény egységesen, a februári bérlés esetén érvényesíthető. Így a jövő hónapban gyakorlatilag összeadódik a két hónapra vonatkozó kedvezmény, a kereskedő pedig összesen negyven százalékkal fizethet majd kevesebbet februárban. Aki nem kíván februárra is szerződni, annak a bérlőnek a kedvezményt visszafizeti a Városgazda.

Évi 12 százalék kedvezményt adnak

Az is részletezi a városháza, hogy a 2023-as évre további kedvezményeket is kínál a Városgazda a Zsarnai piac bérlőinek. Az üzemeltető cég egy olyan kedvezményrendszert dolgozott ki, ami alapján a kereskedők, ha minél több hónapra bérelnek előre árusító helyet, annál nagyobb arányú kedvezményben részesülhetnek. Egy teljes évre vonatkozó bérlés esetén a kedvezmény meghaladhatja az éves bérleti díj 12 százalékát, vagyis ennyivel kell kevesebbet fizetniük azoknak, akik egész évre előre bérelnek helyet a piacon, de természetesen lehetőség van rövidebb időre is szerződni.

A megújításon dolgoznak

A Zsarnai piac az elmúlt tíz évben változatlan bérleti díjakkal üzemelt, ezért a cég vezetése a piac munkatársaival közösen felülvizsgálta a helyzetet, és 2023-ra új díjstruktúrát alakított ki. Ennek lényege, hogy a területen standokat alakítottak ki, melyek fix helyen, fix területtel, fix díjtételekkel rendelkeznek. Januártól a bérléssel rendelkezdő kereskedőknek havonta csak egyszer lesz fizetési kötelezettségük és a 3-as kapunál belépőkód használatával akadálymentesen behajthatnak, a napijeggyel árusítóknak a 4-es kapunál való belépéskor kell a terület díját kifizetni. Az új konstrukciótól azt is várják, hogy elkerülhetőek lesznek a viták, amelyek a terület nagyságával függtek össze, és konfliktusokat okoztak az árusok és a díjbeszedők között. 

A Városgazda az elmúlt időszakban folyamatosan arra törekedett, hogy a Zsarnai piacon modernebb és kényelmesebb körülményeket biztosítson a piacozók számára. Hosszú évek után, tavaly megkezdődhetett az árusító asztalok fedése, első ütemben egy 75 méter hosszú tetőszerkezettel. A piac körül egyszerűsödött a forgalmi rend, ingyenes lett a parkolás, hatszázra nőtt a parkolóhelyek száma, valamint javult azok minősége. A bejutást már egy új beléptetőrendszer segíti, valamint használt sütőzsiradék-gyűjtőket is sikerült kihelyezni a területen a tavalyi évben. Az üzemeltető cég a fejlesztéseket 2023-ban is folytatni tervezi – tudatta a közlemény.

Az árusok máshogy látják

Az általunk megkérdezettek nem elégedettek a bejelentéssel, mert szerintük az éves díj kigazdálkodása lehetetlen számukra. 

„Januárra, februárra 20 százalékot elengedtek ugyan, de egész évre az én esetemben négyszázezer forintba kerülne a bérletidíj, ami számomra kigazdálkodhatatlan” - nyilatkozta portálunknak Katalin, aki rendszeresen árul a piacon. Rámutatott: egy árus, nem tudja előre, hogy egy hónapban fog-e 8 nap árusítani, vagy csak 3 napon tud eladni. Ezt legfőképpen az időjárással magyarázta. „32 éve piacozok, látom a könyvelési adatokat: a január, februárra nem is vettem bérletet, mert ezek a leggyengébb hónapok” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy márciustól már tervez kimenni, de a legjobban a régi rendszert szeretné. „Fontos lenne, hogy ne változtassanak a régi konstrukción, azaz ne kelljen éves bérletet venni, hanem legyen a teljes havi bérleti díj, ami a helyet biztosítja és napijegyet vegyünk pluszba, ha megyünk árulni” – húzta alá. 

Gizella is hasonló állásponton van. „A munkálatok elkezdődtek, de nagy a fejetlenség és több esetben maradnak üres árusító helyek, valamint esős időben tócsák vannak az egész piacon” – mondta portálunknak. Hozzátette: ő is a régi szabályozást szeretné, mert szerinte egy évre előre megvenni a bérletet nagy felelőtlenség lenne a részükről. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában