Múltidézés

2022.12.03. 18:30

Túra közben ismerkedtek a hadi eseményekkel

Ismeretlen katonák sírjait keresték fel a Bükkben középiskolás fiatalok.

NHK

Fotó: MH

Szombaton tartották a II. Hősök Útján Honismereti és Hadisírgondozó Emléktúrát, amelyen közel 70 középiskolás jelent meg. A fiatalok a Honvéd Kadét Programban vesznek részt, amelynek kereteiben megyénkből 19 középiskola partnere a katonaságnak – emelte ki Csetneky Attiláné Krisztina hadnagy, a Miskolci Toborzó Iroda beosztott tisztje. 

A túra során felkeresték az ismeretlen katonák sírjait az erdőben, amelyeket rendbe tettek és rendhagyó történelem órát is tartottak a helyszínen. A diákokat tájékoztatták az adott helyhez kapcsolódó hadi cselekményekről – tudatta a hadnagy.

A tanulókat a területvédelmi tartalékos katonák, a műveleti tartalékos katonák, valamint szerződéses katonák kísérték végig. Fontos szempont volt az esemény kapcsán, hogy a fiatalokat a honvédelem ügye iránt érzékenyítsék és megismertessék őket a katonai életformával, illetve jó alkalom arra, hogy informálódjanak arról, mit kínál a Magyar Honvédség.

Gyalogtúra a Bükkben

A találkozás helyszíne a Majális park buszvégállomás volt, ahonnan gyalog indultak tovább. A túra útvonala Miskolc-Majális Park - Andó-kút (Ismeretlen katona sírja), majd vissza a Majális parkhoz, így mintegy 12 kilométeres utat tettek meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában