Havazás

2022.12.11. 17:30

Regécen fákat döntött ki a szél

Még mindig nincs áram Regécen a viharos időjárás miatt.

illusztráció

Fotó: Shutterstock

Regécen fákat döntött ki a szél. A kidőlt fák számos helyen megrongálták a villamos hálózatot a településen, valamint annak környékén is, ezért hajnal négy óra óra szünetel a szolgáltatás. Bakos Ferenc polgármester délután négy óra körül arról tájékoztatta portálunkat, hogy a vezetékeket a szolgáltató szakemberei helyreállították, de áram még mindig nem volt. Hozzátette: a nagy hó és az erős szél miatt kidőlt fák ezen kívül fészert és kerítést is megrongáltak, sőt az egyik fa lakóház mellé zuhant. A település vezetője érdeklődésünk idején éppen azt mérte fel, hogy a helyi lakosok közül kinek van szükséges segítségre, vagy ha valakinek olyan fűtőberendezése van, amellyel áram hiányában nem tud fűteni, akkor valamelyik közintézményt megnyitják, ahol ideiglenesen befogadhatják őket. Elmondta azt is: napközben traktorra ült és felment a várba is, hogy megnézze, a felújított erődítményen nem okozott-e károkat az erős szél, de nem tapasztalt semmit. Közben eltolta a havat az oda vezető útról, valamint a közlekedést akadályozó, kidőlt fákat egy motorfűrésszel feldarabolta és eltávolította. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában