Helyi közélet

2022.12.08. 14:00

Összesen 185 csomagot futottak össze a Miskolci Egyetemen

Az egyetemi Mikulás-futáson édességeket is gyűjtöttek a rászoruló gyermekek javára.

ÉM

Fotó: Ádám János

Mikulás-napi futást rendezett a Miskolci Egyetem december 6-án.  Azonban nemcsak az izmaikat mozgatták meg az egyetemi dolgozók és hallgatók, hanem mikuláscsomagokat, csokoládét és édességet is gyűjtöttek. Ezeket az egyetem a Sütni Jó! Alapítványnak juttatta el. Az alapítvány idén 400 csomag kiosztását célozta meg, ebből a Mikulás-futáson részt vevő egyetemi dolgozók és a hallgatók 185 csomagot gyűjtöttek össze! Az egyetem ezzel nagyban hozzájárult a karitatív szervezet céljának eléréséhez, amit az alapítvány a Miskolci Egyetem Facebook-oldalán köszönt meg mindenkinek, aki részt vett a futáshoz kapcsolódó adománygyűjtésben. 

A Galamb Alex által létrehozott Sütni jó! Alapítvány célja, hogy jó példát mutasson a szegénységből való kilépésre, elsődlegesen a pék és a cukrász mesterség által, amivel a szakma utánpótlásnevelését is segítik. Az alapítvány játszva tanítva nyújt lehetőséget a szabadidő hasznos eltöltésére, miközben segíti a hátrányos helyzetű térségekben élő gyerekek jövőképének formálását, de a munkaerőpiacra történő beilleszkedésüket is nyomon követi.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában