Advent

2022.12.18. 21:13

Karácsonyi dalokkal járták Miskolc utcáit

A művészeti klub tagjaihoz sokan csatlakoztak advent negyedik vasárnapján.

HE

Karácsonyi kántálással színesítette a megyeszékhely vasárnapi, adventi programjait a Miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti Klub. Délután 3 órakor a Villanyrendőrnél találkoztak a tagok, ahol közkedvelt karácsonyi dalokat énekeltek. A Pásztorok, pásztorok… és a Mennyből az angyal… kezdetűeket. Márt itt többen csatlakoztak hozzájuk a városban sétálók közül. A következő állomás a Miskolci Nemzeti Színház volt, ami előtt ismét felcsendült a két karácsonyi ének. Ezután a klub tagjai és a velük tartó ünneplők csatlakoztak a Szent István téren a negyedik gyertyagyújtásra gyülekezőkhöz.

Gergely Józsefné, a Miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti Klub vezetője lapunknak elmondta: hat évvel ezelőtt már szerveztek karácsonyi kántálást, de most elevenítették fel újra, mert hallották, hogy az idei adventi programok szerényebbek lesznek a városban a magas energiaárak miatt. Így szerették volna gazdagabbá tenni a programsorozatot.

A Szent István téren együtt énekelték a többi énekkarral Koncz Zsuzsa dalát, a Békét, barátságot, majd a Csendes éj… című ismert, karácsonyi éneket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában