A világnapon

2022.12.02. 14:36

Fogyatékkal élő hölgyek élményfotózásából nyílt kiállítás Miskolcon

December 3. a Fogyatékos Emberek Világnapja, melyről Miskolcon kiállítás megnyitóval és díjátadással emlékeztek meg.

A Városház téren nyitották meg péntek délelőtt a Tűzbe hozunk! címet viselő szabadtéri fotókiállítást. Majd a Városháza dísztermében bemutatták a Miskolci Fogyatékosságügyi Kalauzt, illetve átadták az Év Esélyteremtő Munkahelye Díj és Legígéretesebb Támogató Foglalkoztató okleveleket, mellyel a társadalomtudatos munkáltatókat ismerték el.

1992 óta december 3-a a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja. Az ENSZ által életre hívott világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá válók problémáira. Magyarországon több mint 600 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékossággal élő emberek számát, sorsuk alakulása közvetve a lakosság harmadát érinti. A Szimbiózis Alapítvány, mint a térség egyik legnagyobb fogyatékossággal élőket támogató szervezete idén is szeretné ráirányítani a figyelmet azokra az emberekre, akik hitük szerint a társadalom fontos, értékes tagjai – mondta Almási Beatrix, a Szimbiózis Alapítvány kommunikációs referense. 

Már húsz éve Miskolcon is

Húsz évvel ezelőtt volt az első alkalom, amikor Miskolcon megemlékeztek a Fogyatékos Emberek Világnapjáról. Akkor és most is egy kiállítás megnyitásával kezdődött a program. Sajnos az eltelt két évtized alatt a társadalom hozzáállása a fogyatékkal élőkhöz nem sokat változott, pedig változtatni kell – hangsúlyozta Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke. E gondolat kapcsán született meg az a projekt, amely „Tűzbe hozunk” címmel szerveződött, és egy fotósorozat lett a végeredménye. A képeken 20 fiatal fogyatékos hölgy látható. A fotózást egy éves felkészítés előzte meg. Az önbizalom erősítéstől, fitneszedzések rendszeresítésén keresztül a szépészeti tanácsadásokig. A projekt partnerei többek között a B.-A.-Z Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, ahonnan miskolci tűzoltók - hétköznapi hősök - a felkészített lányokkal közösen élményfotózáson vettek részt. A fogyatékos hölgyek ugyanolyan teljes értékű nők, mint társaik. Fontos felhívni a figyelmet a fogyatékos nők helyzetére, mint többszörösen kiszolgáltatott csoportra – fogalmazott Jakubinyi László. A fotók hétfőig láthatók a Széchenyi-szobornál.

Még mindig kevés szó esik róla

Fel kell hívni a társadalom figyelmét arra, hogy mivel kell szembe néznie, milyen kérdésekkel kell nap mint nap együtt élnie a fogyatékos embereknek. Miskolcon körülbelül 10 ezer fogyatékossággal élő embertársunk van, családjaikkal együtt 30 ezer embert érint, vagyis nagyjából a város lakosságának egyharmada – emelte ki Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere. A nyitottság, az elfogadás és együttműködés mentén kell őket közösen segítenünk – tette hozzá az alpolgármester.

A tűzoltóknak is tanulság volt

Az ötletre, hogy a fogyatékkal élő hölgyek meglátogassák a tűzoltó laktanyát és közös fényképek készüljenek a találkozásról, habozás nélkül igent mondtak – tudatta Dócs Róbert tűzoltóezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kirendeltségvezetője. Számukra is öröm volt ez együttműködés és sokat tanultak belőle – jegyezte meg a tűzoltóezredes. 

A kiállítás kapcsán két fogyatékkal élő hölgy, Horváth Mariann és Németh Nikolett beszámolt néhány mondatban arról, mennyire jól érezték magukat a fotózás közben. Elárulták a jelenlévőknek azt is, hogy a tűzoltók magas fokú empátiával fordultak feléjük.

A foglalkoztatókat ismerték el

A kiállítás megnyitóját követően a Városházán díjakat adtak át. A Szimbiózis Alapítvány fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató térségi munkáltatókat díjazza immár 15 éve a Világnap alkalmából. Az idei évben egy autista fiatalember nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásáért az „Év Esélyteremtő Munkahelye Díjat” adományozták a Rock Oil Kft.-nek, a cég képviseletében Mohácsi Gábor ügyvezető vette át a díjat. Új akkreditált foglalkoztatói státus engedélyeztetéséért két cégnek adtak „Legígéretesebb Támogató Foglalkoztató” oklevelet, melyet az Iroda 2000 Kft. nevében Pappné Urbán Katalin ügyvezető, illetve a Borsod Konstrukció Kft. képviseletében Horánszky Gergely ügyvezető vett át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában