Aranyvasárnap

2022.12.18. 07:00

Egész napos adventi programokkal várják a miskolciakat vasárnap

Miskolcon, a Szent István téren a negyedik adventi vasárnapon 16 órától várják az érdeklődőket ünnepi műsorral a Római katolikus felekezet szervezésében.

NHK

A Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium kórusa látható majd a színpadon, azt követően polgármesteri köszöntő, a Betlehemi láng osztása, valamint egy évek óta hagyományos produkció lesz. A legszebb karácsonyi ének, a Csendes éj közös megszólaltatása a városban élő valamennyi nemzetiség nyelvén, valamint a Békét és reménységet dal éneklése egyházi és iskolai kórusokkal és az önkormányzat képviselőivel. Az Erzsébet téren ugyanezen vasárnapon reggel 9-túl 13 óráig a Miskolci Adventi Termelői Nap programjai várják az érdeklődőket. A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium – Betlehemi műsora, majd Kucskár Huba énekes adventi műsora, továbbá a Classic Brass Quintet karácsonyi koncertje hallható. De lesz alpaka simogató, illetve a Fügedi Márta Hagyományőrző Egyesület kézműves vására és foglalkoztatója. A jótékonysági akció sem marad el: „Hozz egy számodra felesleges téli ruhát a rászorulóknak!” - kérik a szervezők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában