Hűlt helye

2022.12.09. 20:00

Az eltűnő cukor nyomában – Hogyan lesz édes a karácsony?

Reggel még látható, napközben pedig eltűnik a boltok polcairól a hatósági áras kristálycukor. Utánajártunk, veszélybe kerülhet-e a karácsonyi bejgli.

PN

Nyitás után egy ideig még van cukor

Nagyobb kapacitással is tudna működni Magyarország egyetlen cukorgyára, ugyanakkor a cukorrépatermesztőket is lehetne ösztönözni arra, hogy a mostani 8 ezer hektár helyett nagyobb területen termesszék a cukor alapanyagát. Erről egy szakértő nyilatkozott szerkesztőségünknek. Azt is megnéztük: hogyan menthetjük meg a karácsonyi süteményeket, vagyis mikor érdemes cukorra vadászni a boltokban. 

Ezt tapasztaltuk

Egy miskolci négybetűs áruházban pénteken reggel 7:29-kor fotóztuk le a kristálycukrot. Úgy tudjuk, hajnalban, nyitáskor tették ki a bálát, amelyből ott egy vásárló legfeljebb 5 kilogrammot vihet. Egy másik, ötbetűs bevásárlóközpontban pedig nyitás után jártunk, akkor még volt cukor, majd fél 9-kor újra felkerestük a helyet, akkorra már híre hamva sem volt a kristályos édesítőnek. 

A cukor tehát nem tűnt el, csak korán kell kelni megtalálásához. Röviden így foglalható össze az általunk megkérdezett vásárlók tapasztalata is.– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a férjem éjszakai műszak után, reggel fél 7 körül jár vásárolni, így mindig kap a nagyáruházakban hatósági áras termékeket, így cukrot, olajat és lisztet is – nyilatkozta egy négygyermekes családanya.– Szoktam venni cukrot, az a titka, hogy hajnalban kell menni, akkor még van. Egyszerre 2 kilogrammot lehet vásárolni, nekem ez egyhavi adag, amit a kávéba teszünk. Máshoz nem használunk cukrot – foglalta össze egy miskolci vásárló. – Van most otthon két kiló cukrom, de vadászom rá, mert kell még karácsonyra – mondta másikuk. 

Cukormentesek

Sokan azonban nem használnak cukrot, több olyan vásárlóval is találkoztunk, akik úgy nyilatkoztak, még a karácsonyi süteményeket is édesítőszerekkel készítik már évek óta, vagyis számukra nem jelent gondot, ha napközben eltűnik a boltokból a cukor.Mások pedig már korábban is úgy vezették háztartásukat, hogy mindig legyen mihez nyúlniuk. Miskolctól 30 kilométerre lakik az a vásárló, aki arról nyilatkozott, hogy 15 kilogramm cukor sorakozik a spajzában, mert évtizedek óta mindig feltölti a készleteit, így szokta meg. Ráadásul nincs is bolt a környéken, így Miskolcon vásárol, de csak az elhasznált cukrot pótolja, vagyis nem vásárol nagy tételben, egyszerre 2-3 kilogrammot vesz. 

Háttér répával 

Az időközönként fellépő cukorhiánynak azonban nemcsak a megnövekedett igények állhatnak a hátterében, miközben pontos adatok egyelőre nem láthatóak arról, menyivel nőt a kereslet Magyarországon a kristálycukor iránt. Szakértők eközben azt mondják, a kedvezményes ár aligha eredményezett tényleges többletfogyasztást.– Kevesebb cukrot állítunk elő, mint a hazai fogyasztás. Ez a cukorreformot követő időszaktól kezdődően így van – nyilatkozta szerkesztőségünknek Dorogi Árpád, a Cukorrépatermesztők Országos Szövetségének elnöke, a Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet alelnöke.Az uniós cukorreformtól azt várták korábban, 2006 nyarától, hogy csökkenti majd az európai cukor árát. Az ágazat jövedelempótló támogatást kapott, közben Magyarországon is jelentősen csökkent cukorrépatermesztés és a cukorfeldolgozás volumene.– Ezt követően világpiaci szintre csökkent a cukor ára – hangsúlyozta Dorogi Árpád. 

– Nyomott világpiaci ár volt jellemző az elmúlt évtizedben. Ez azt jelentette, hogy a cukorgyártók és a cukorrépatermesztők is többször veszteségeket szenvedtek el. Gyakorlatilag a kapacitásukat visszavették, így kevesebb alapanyagot termesztettek, illetve kevesebb cukrot állítottak elő, mint a hazai fogyasztás – emelte ki.– Tavaly elfogytak az európai szabad készletek, Magyarországon pedig sajátos helyzet állt elő, az árszabályozás következtében ugyanis úgy tűnik, a kereslet is megnövekedett és nem voltak érdekelve oly mértékben az importban a hazai forgalmazók, illetve a beszállítók, hogy sok cukrot értékesítsenek Magyarországon. Hiszen a kereskedelem csak veszteség árán tudja kiszolgálni a fogyasztókat – összegezte Dorogi Árpád. – A kiskereskedelmi értékesítés a cukor tekintetében veszteséges, ehhez képest pedig egy erőteljesebb kereslet jelentkezik ma a cukorra, ezért kialakult egy hiányhelyzet, és elfogytak a szabad készletek az új cukorig, amit októberben kezdtek el gyártani, hiszen a cukorrépa-feldolgozás október első felében indult el Magyarországon is – ismertette a terméktanács és termesztők szakmai közösségének szakembere. 

Ennyi van 

– December végéig tart a cukorrépa feldolgozása, és mintegy 60 ezer tonna cukrot állítanak elő cukorrépából addigra Kaposváron, az egyetlen magyarországi cukorgyárban. A hazai fogyasztás körülbelül 300 ezer tonna. Még történik finomítás nádcukorból is, de azzal együtt is hozzávetőleg a hazai szükséglet egyharmadát állítják elő. A többi importból kell, hogy beérkezzen az országba, és akkor lehet fedezni a hazai szükségleteket. 

Kapacitás lenne 

A Cukorrépatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint jobban meg kellene fizetni a cukorrépát, így a termelése során nagyobb jövedelmet tudnának realizálni a termelők. Ebben az esetben több hektáron termesztik majd ezt a növényt, és a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyára képes kétszer annyi cukrot előállítani, mint ebben, vagy az előző évben. A gyár kapacitása ugyanis 120 ezer tonna, és rendkívül hatékonyan tud működni, hiszen a cukorrépa szeletből biogázt állít elő, amellyel az energiamérlege nagyon hatékony, így a termelés is kevesebbe kerül. Ehhez országosan 12-14 ezer hektárnyi területre is szükség lenne a szakember szerint, szemben a tavalyi 8 ezer hektáros területtel. Vagyis kevesebb alapanyagból, kevesebb cukrot állított elő most a kaposvári gyár.A gazdálkodók a jövedelmezőségi viszonyok és a gazdaságosság alapján döntenek minden évben, hogy milyen növényt termesztenek.– Ugyanakkor egyik évről a másikra nem könnyű átállni, hiszen a cukorrépa termesztése bonyolultabb, tőkeigényesebb folyamat. Ennek jó jövedelmezőségi lehetőségét kell biztosítani ahhoz, hogy növekedni tudjon a terület – nyilatkozta Dorogi Árpád.Jövedelmezőnek és vonzónak kellene lennie a gazdák számára a cukorrépának a többi szántóföldi növényhez képest. Erre most jó esélyt lát a szakember a magas cukorárak miatt, azonban ehhez a cukorgyár felvásárlóárainak is alkalmazkodnia kellene. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a termesztést a jövőben az öntözéses gazdálkodás növekedése is segíteni fogja.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában