Szilveszter, egykor

2022.12.31. 10:00

Aki csak a sült galambot várta, üres maradt a tarisznyája

Mivel búcsúzott az óévtől az Észak-Magyarország 50 éve? Szót kért 1972. Az 1972. december 31-i lapszámból idézünk.

ÉM

Biztos, ami biztos: a tej árának emeléséről szóló cikkben alcím nem borzolta a munkásosztály idegrendszerét

Fotó: Shutterstock

Nézze kérem. Nekem – 1972-nek – mennem kell. Tudom, hogy ön, aki az idősebb korosztályhoz tartozik, még tartóztatna. Ne haragudjon rám, amiért egy évvel korosabb lesz 1973-ban. Lefutottam az időmet. Nincs más hátra, mint előre, és átadni a helyet fiatalabb kollegámnak. Sokat ígérő jelenség. Én is az voltam 1972. január 1-én. Remélem, nem csalódott bennem. Mindenkinek nem tudtam ötöst hozni a lottón. Ez igaz, de biztosítottam a tisztességes, becsületes munka utáni szép megélhetést. Aki boldogulni akart, haladhatott, aki csak a sült galambot várta, üres maradt a tarisznyája. Sérelmek is előfordultak, jogosak, de aki nem hagyta az igazát, mindig pártfogókra talált küzdelmében. Voltak, akik szidtak, ilyesmi mindig megesik. A harag vak, az ember vagdalózik, keresi a kákán is a csomót! Megértem! Rajtunk kívül álló okok is beleszóltak életünkbe, deformálták elképzeléseinket. Dühösködtünk miatta. A nyüzsgő nagyszájú is kapott olykor-olykor jutalmat, mert félt tőle a főnök (vaj volt a fején). Az ügyeskedők ügyeltek saját adminisztrálásukra. Nyolc órából hetet erre fordítottak. Pofavizit itt, pofavizit ott. Egy kis talpnyalás, máris kézben volt. a boríték. S közben a csendes, a szorgos, a névtelen harcos, a szürke veréb nem is ügyelt oda. Azon iparkodott, hogy meglegyen a norma, a 480 percet kidolgozza. Sőt, rá is tehessen még egy lapáttal a közös tűzre. De aztán a melegedni szeretők, akik csak azt várják, hogy a sült gesztenyét mindig más kaparja ki, azon vették észre magukat, hogy távol kerültek a tűztök A mai légkör nem nagyon kedvez már az ilyen törtetőknek. 

Egyszóval ezt az évet vegyék úgy, tisztelt honfitársaim, hogy különb volt a többitől. Miért? Egy modernebb, bátrabb gazdálkodást hozott, kockázatokkal telve. A rizikó ott lebegett, kardként a fejünk felett. Aki mert, az nyert is. Hol van már az a lódenkabátos szakasz, hiszen csak itt Miskolcon, a Centrumban annyiféle télikabát közt válogathat a vásárló, hogy a lódenes időben ez tün- dérálomnak tűnt volna.

És az ellátás?! Nem lehet panaszunk rá. Nem kellett sorban állni semmiért. Legfeljebb a jegygyűrűért és a LÁEV vasút szentannai állomásánál, a pék előtt, kenyérért. Állítólag ott extrafinom kenyeret sütnek. De ez már a divathoz tartozik. Mindenki igyekszik valami különlegeset produkálni a vendég előtt: egyél, ilyen kenyeret még nem ettél. Ezért sorakozott. Kérem, a divatért mindig meg kell „szenvedni”.

Szélesedett az üzemi, munkahelyi demokrácia is. Lehet akár dörömbölni is bármely vezető ajtaján. Úgy tudom, a párnás ajtók is megritkultak. Elég, ha illedelmesen kopogunk, azonnal kinyílik. Miniszterek alig győzik a levelezést, a válaszadást. És a képernyő előtt is találkoztunk számos, magas vezetővel. Csak oda kellett telefonálni a stúdióba, hogy mikor lesz kút az utcában, és járda a házak előtt, vagy miért lett ez, vagy az az áru drágább? Jött azonnal a válasz, a pontos, konkrét, megcáfolhatatlan tájékoztatás.

Apropó tájékoztatás! Sajtó, rádió, tévé. Aki mind végig szeretné olvasni mindazt, ami napjainkban hazánkban nyomtatva megjelenik, annak az új esztendő kevés lenne rá. Csak úgy törtük magunkat a frissességben, a számotadásban, a tájékoztatásban. Persze van még nálunk is lapos újságcikk, ügyesen megfogalmazott rutinírás, nagyhangú nyilatkozat, kishangú bejelentés „kényesebb” dolgokról. A tej árának emelkedésével is úgy voltunk, hogy nem adtunk neki alcímet, csak hagytuk úgy a sorok között. De ma már mindenki tud olvasni a sorok között is. A végén kiderült, hogy a munkásosztály egy cseppet sem riadt meg tőle. Átélt ő már nagyobb eseményeket. Szóval a kockázatvállalásban előbbre kell lépni a sajtónak is. Meg abban is, hogy ne szégyelljük eredményeinket „szellőztetni”, S néhány ember hibáját ne hagyjuk általánosítani a szocializmus szintjén. A szocializmus építése diadalmenet, ha nem is mindig folyamatos, olykor megállók, kitérők és visszatérések is tarkítják, de megy előre feltartóztathatatlanul. Én, az 1972-es esztendő igazán példa vagyok rá. Lapozzák csak vissza naptáramat. Meg fognak önök is győződni róla. Én nem hamukázhatok, mögöttem az eltelt idő, a felmutatható szép eredmény, és megvallom, hagytam néhány problémát az utódomnak is, nekem is hagytak. Megoldottuk közösen, ami maradt, és ami még lesz, azokat is megoldjuk restanciával vagy restancia nélkül. 

Szép volt ez az év, nyugodt és békés. A mi táborunk nyugalmát biztosan védik és védjük mi is. Mi, az egykori kis magyarok megbecsült szövetséges tagként élünk a szocialista világrendszerben, ahol a „kis” szócskának már régen semmi értelme, feleslegessé vált. Egy nagy családhoz tartozunk, és van bátyánk, akire hivatkozhatunk, akivel büszkélkedhetünk.

Mennem kell! Nemsokára rámharangozzák az éjfélt. Boldog új évet önöknek az 1973-as esztendőben. Őt irigylem, mert én és az előző évek olyan alapot teremtettünk számára, amin biztosítva van a felfelé haladás, a fejlődés, a közösség, s ezen belül az egyén boldogulása.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában