Élesedik a verseny

2022.12.01. 13:24

A Miskolci Beszállítói Program elindításával segítik a vállalkozásokat

A ceruzától kezdve a több tízmilliós technológiai berendezésekig széles a spektruma a cikkcsoportoknak.

NHK

Dukai Zoltán és Veres Pál

Fotó: NHK

Miskolc fejlődésében és működésében jelentős szerepe van a vállalkozóknak, cégeknek, vállalatoknak. Olyan átlátható és mindenki számára elérhető rendszer létrehozását tervezett létrehozni a város vezetése, amelynek célja, hogy a vállalkozások részt vehessenek a várost érintő munkálatokban, beruházásokban, az egyenlőség és a versenyképesség szabályainak szem előtt tartásával. Ezt a célt szolgálja a most induló Miskolci Beszállítói Program, ahol a gazdaság szereplői egy online felületen ingyenesen regisztrálhatnak, ezt követően pedig lehetőséget kapnak arra, hogy tevékenységi körükhöz kapcsolódó beruházás, beszerzés esetén a Miskolc Holding cégcsoport valamennyi tagvállalatától ajánlattétellel keressék meg őket. A program részleteit csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette a városházán Veres Pál polgármester és Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója.
Az átlátható és igazságos rendszer kialakításának jó példája volt a vidéken, elsőként Miskolcon kezdeményezett közösségi gyűlés, ahol a lakosok elmondhatták javaslataikat. A közösségi tervezést napi szinten használják – mondta Veres Pál polgármester. Hozzátette: számos olyan tervezésük van, amelynek kialakításában ezt a módszert alkalmazzák és nem csak a lakosságot, de az itt működő vállalkozásokat és civil szervezeteket is bevonják. A Holding eddig is széles körben megszólította a város cégeit, hogy biztosíthassák számukra a pályázati lehetőséget az egyes feladatokra – tudatta a polgármester.

Elkezdődött a tesztüzem

Olyan felületet hoztak létre, amelybe nemcsak a helyi, de a Miskolc környéki vállalkozások is tudnak jelentkezni egy-egy megrendelt szolgáltatásra – ismertette Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója. A Miskolc Holding és cégcsoportjai évente nagyságrendileg közel 10 ezer beszerzést bonyolítanak le – fűzte hozzá. Ennek érdekében egy könnyen átlátható és kezelhető felületet dolgoztak ki az újonnan regisztrálók számára, amelyen keresztül a rendszerben jegyzett társaságok tevékenységükkel kapcsolatban ajánlatkérést kaphatnak a cégcsoport valamennyi tagvállalatától. A regisztráció ingyenes, de feltételekhez kötött, az egyik feltétel pedig épp az átláthatóság. Mintegy másfél évig dolgoztak a rendszeren, amely december elsejétől tesztüzembe áll, vagyis megkezdődik a január végéig tartó elő regisztrációs időszak az oldalon. A Miskolc Holding már meglévő 3500 partnere levélben kap értesítést, hogy csatlakozzon ehhez a rendszerhez is – emelte ki a vezérigazgató. A cégcsoport nem titkolt célja az is, hogy bizonyos termékeket vagy szolgáltatásokat esetleg olcsóbban vásároljanak meg. A Miskolci Beszállítói Programra a www.miskolcibeszallitok.hu internetes oldalon regisztrálhatnak a vállalkozók és cégek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában