Enyészet

2022.12.07. 17:30

A csodatévő csókra vár a miskolci Tündérkert (fotókkal, videóval)

A vízügyi hatóság hiánypótló végzésében előírt hidrogeológiai modellezés és mérés zajlik jelenleg a területen.

Szaniszló Bálint

Fotó: Bujdos Tibor

Olyan jó egy-másfél esztendeje még a pihenni, felüdülni vágyók mekkája volt a Diósgyőri vár mellett megépült, a nép által Tündérkertnek nevezett park. Tavaly ősszel aztán megkezdődött a pusztulás. Vaszil Gábor, a terület bérlője, a Tündérkert kitalálója és megvalósítója akkor még azt mondta, csak rövid leállásról van szó. Nos, ez a "rövid leállás" már egy évnél hosszabb ideje tart. 

A park maga megmaradt, bár a növények igencsak megsínylették a gondoskodás hiányát, de a látványosságokat leszerelték, a épszerűvé váló vendéglátóhelyet bezárták. Azért még ki-ki járnak az emberek sétálni egyet, de nem túl szívderítő a látvány.

Bérlőből tulajdonos lenne 

A park gazdája jelenleg bérli a Miskolc birtokában lévő területet, de szeretne tulajdonosává válni. Ettől maga az önkormányzat nem zárkózott el. De időközben kiderült, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok szerint a terület nem eladható, mert ivóvízbázis-védelem alatt áll.  

A miskolci önkormányzat tavasszal egy közleményben tudatta, hogy azt szeretné, ha a Tündérkert,  „mint a város egyik legszebb és legszerethetőbb attrakciója” továbbra is Diósgyőr vára mellett működne. A városvezetés - mint a közleményben írták - szándékai töretlenek és komolyak. Az elmúlt hónapokban tanulmány készült, amelyben a friss geofizikai mérések egyértelműen megállapították, a karsztvíztároló közelében fekvő Tündérkert alatt kellő vastagságú és minőségű védőréteg található. Ezáltal  szakmailag megalapozottnak tűnik a terület egy részének védőterületen kívüli besorolása. Erről a vízügyi hatóságnak kell döntenie.

Egyeztettek a felek  

Nyáron dr. Alakszai Zoltán megyei főispán hívott össze egyeztetést a felek között. A megbeszélés után Veres Pál, Miskolc polgármestere Facebook-bejegyzésében kifejtette, hogy az önkormányzat elsődleges céljának kell lennie – és ez egyben jogszabályban rögzített kötelezettsége is - a vízbázis védelme. Mindemellett az is fontos, hogy az ominózus terület, a törvények, a hatósági szabályozások figyelembevételével fejleszthető legyen. 

Mint megtudtuk, a város felajánlotta a bérlőnek, hogy a jelenlegi szerződés lejártát követően még 15 évre bérelheti a területet, de ezzel – a polgármester szerint – nem élt. „A Tündérkert üzemeltetőjének ma is élő bérleti szerződése van a várossal, ugyanazokkal a feltételekkel, amelyekkel korábban üzemeltette a területet. Tehát a város nem tett olyat, amely a Tündérkert működését befolyásolta, akadályozta volna. ”  

Hidrológia 

A tárgyaláson az is elhangzott, a Tündérkert alatt kellő vastagságú és minőségű védőréteg található, így szakmailag megalapozottnak tűnik majdnem a teljes Tündérkert belső védőterületen kívüli átsorolása. Ehhez azonban további modellezésekre lesz szükség, és ezek ismeretében hozhat felelős döntést a vízügyi hatóság. Akik – mint a tárgyaláson kiderült – ügyfélbarát módon kezelik az ügyet.   

Mint megtudtuk, most ott tart az ügy, hogy a vízügyi hatóság hiánypótló végzésében előírt hidrogeológiai modellezés és mérés zajlik jelenleg a területen. 

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában