Párlatverseny

2022.11.23. 16:00

Tokaj-Hegyalja nem áll meg a bornál? Nem!

Két évvel ezelőtt hozták létre a Kincses Hegyalja Alapítványt azzal a céllal, hogy a helyi értékeket kiemelve irányítsák a figyelmet a történelmi borvidék településeire.

SFL

Tokaj-Hegyalja világörökségi szerepének hangsúlyozását tartják a legfontosabbnak különböző programok szervezésén és megtartásán keresztül nem csak hazai szinten, de határokon túl is.

– Olyan rendezvényeket próbálunk megvalósítani, amelyek méltók az itteni hagyományokhoz, amik gondozzák, megőrzik, ápolják a tradíciókat, illetve hozzá tudnak tenni valamit azokhoz – mondja Badics Kata, az alapítvány egyik munkatársa, a programok főszervezője. – Tulajdonképpen katalizátor szerepet töltünk be Tokaj-Hegyalján, párbeszédeket tudunk kezdeményezni intézmények, vállalkozások, civil szervezetek, magánemberek, borászok között, elindítjuk és tovább visszük a kommunikációkat. Közösségeket teremtünk és építünk. A munkánk működik, szívesen fogadják a helyi embereken túl az idelátogatók is – sorolja a főszervező.

A november közepén megtartott program több elnevezéssel is a köztudatba került, ilyen volt a „Libadalom,” az elmaradhatatlan bormustrával együtt, a „Tokaj-Hegyalja Magasabb Fokon” - utalva a párlatversenyre. Ezek külön-külön is értékeket képviseltek, de a közös pont a „Tali Tállyán” címszó volt, ami egyfajta összekötő hidat képviselt a rendezvények között. Tavaly tíz, az idén tizenhat borászatot sikerült megnyerni a Libadalomra, amely szintén azt mutatja, hogy sikeres volt a rendezvény.

- A párlatok és pálinkák azért kerültek most fókuszba – folytatta Badics Kata –, mert Tokaj-Hegyalján rendkívül sok a kiváló minőségű alapanyag, rendkívül jó táptalajjal bíró gyümölcsösök vannak a szőlőterületeken kívül és természetesen a szőlő sem maradhat ki a felsorolásból, hiszen a melléktermékekből, így a törkölyből, seprőből, de magából a szőlőből és a borból is remek párlatok készíthetők. Az emberek az itt termő gyümölcsökből, a vadon termőből is, évszázadokon keresztül készítettek pálinkát, párlatokat. Úgy gondoltam, azért érdemes ezt a vonalat felvenni és tovább vinni, mert ennek is van egy újabb kultusza, hagyománya, az emberek szívesen készítenek párlatokat. Jó ezt egymásnak megmutatni, jó ezt együtt fogyasztani. Úgy látszik, Tokaj-Hegyalja nem áll meg a bornál – mondja az alapítványi munkatárs.

Igény volt rá

Valami lehet a Badics Kata által elmondottak mögött, hiszen a meghirdetett párlatversenyre százhetvenhárom tétel nevezett a legkülönfélébb alapanyagokból és nem csak a borvidékről. De távolabbi helyekről is, mint például Debrecen, Balmazújváros, Eger.

A megmérettetés különlegességnek számított, hiszen pátrián belül a borversenyek viszik a prímet annak ellenére, hogy a borászok, borászatok is készítenek pálinkákat saját terméseikből, nem keveset. 

Szinte valamennyi pincében megtalálhatók a párlatok is, nem igazán dobják ki a kiváló minőségű szőlők, aszúk törkölyét. Az ezekből készített párlatokkal szívesen kínálják az odalátogató vendégeket. 

Badics Kata úgy véli, kicsit lenézett a párlatokról szóló történet, mert – sokak szerint – ezt mindenki tudja, ehhez mindenki ért. De nem. Ezt is tanulni kell, ennek is művészete, technológiája van. Csak megfelelő alapanyagokból, megfelelő berendezésekkel lehet elkészíteni, hogy abból igazi kincs legyen. 

Badics Kata arra a kérdésre, hogy melyik párlat számít a legkülönlegesebbnek, a következőket mondta: 

– Amelyikből nagyon nehéz készíteni, aminek kicsi a kihozatala, ami nagyon nagy odafigyelést igényel. Ilyen az aszútörköly a példának okáért.

A bírálók az ország legkülönfélébb területeiről érkeztek, egyrészt pálinkamesterek a Fővárosból és Vecsésről, másrészt a pálinkalovagrendek kapitányai voltak. 

Az első Tokaj-hegyaljai Párlatverseny eredményhirdetésére november közepén került sor a tállyai Mailloth-kastélyban. Az eseményen prof. dr. Stumpf István a Tokaj-Hegyalja Egyetem Kuratóriumának elnöke adott át a termelőknek emléklapokat, számos bronz-, ezüst- és aranyérmet valamint különdíjat megjegyezve, hogy Tállyán megmozdult valami a korábbi évekhez képest, a településvezetés sokat tesz saját és Tokaj-Hegyalja érdekében. Tállya Község Különdíját Serfőző Szabolcs polgármester adta át a legeredményesebb párlatkészítőnek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában